Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Polaritás a francia jellemképben

48 ORKONYI LAJOS eltávolodik attól, de ez az eltávolodás olyan nagy méreteket ölt, hogy a helyesen értelmezett középúton áthalad és az ellenkező végletbe csap át. Az egyén tehát le akar szokni valamely rossznak vélt tulajdonságáról, de erre csak úgy képes, ha a másik szélsőséget fogadja el. Hangsúlyoznom kell, hogy a túlpótlás tünete talán éppen a franciáknál aránylag ritka és más népeknél sokkal gyakoribb (a magyaroknál viszont teljesen hiányzik). De azért a franciaországi jelenségeket sem lehet elhanyagolni. A népben nagy mértékben benne van a takarékosság, a rend és a mértékletesség. Viszont érzi, hogy így kicsinyesnek, fukarnak tűnik fel mások előtt. Ezt a veszélyt akarják elkerülni azzal, ha egy kissé hangosan és rendetlenül lépnek fel és viselkednek. Ezért lehet őket szenvedélyes individuálistáknak is bélyegezni: nagyon jól tudják, hogy mennyire egyformák, mennyire egyformán gondolkoznak. Éppen ezért szerintük rettenetes volna, ha ez az egyformaság külső cselekvéseikre is átmenne és azokat uralná. A túlpótlással összefügg a kényszertől való félelem is, mely az individualista viselkedésnek hasonlóan erős ösztönzője. A francia történelem fokozottan kedvezett az egyéni szabadság kifejlődésének.1 Itt az emberek szeretik magukat külsőleg és belsőleg szabadnak érezni. De aki szabadnak érzi magát, az a kényszert és különösen a nagy számok kényszerét ellenszenvesnek és az emberhez méltatlannak tartja. Ezért ellenkezik a francia jellemmel a külső fegyelem, de talán csak azért, mert bensőleg tökéletesen fegyelmezett. A francia szabadon akarja cselekedni azt, ami valóban szükséges és amit ő szükségesnek tart. Kényszerrel semmire sem lehet menni nála. A franciáknál a civilizáció első feltétele a szabadakarattal megvalósított rend és ezzel együtt minden olyen kényszerről való lemondás, mely sajátmaga akarja jogát érvényesíteni.8 Minderről - egyébként azt a nézetet vallják, hogy az ember legszívesebben bizonyára kedve és szenvedélyei szerint élné le életét. így tesznek az értelem nélküli állatok. Csakhogy az ember nem egyedül él a világban és így tartozik szomszédaira is tekintettel lenni. 1 Distelbarth 159. * U. a. 210.