Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Polaritás a francia jellemképben

POLARITÁS A FRANCIA JELLEMKÉPBEN 47 meglátogat, akkor is észreveheti, hogy az azután rendezett vita során az ellenvetések általában ugyanazok, mert a franciák hasonlóbbak egymáshoz, mint bármely más nemzet fiai. Hasonló következtetéseket enged a nyelv. Amint arra már ez előbbiek során rámutattam, a francia nyelv bő teret enged meg az összevonásoknak és rokonhangzási szavaknak és általában az elvontságoknak. Igen, a francia nyelv fejlődése egyenesen oda vezetett, hogy a dolgokat beszédközben csak halványan dobják oda a másik beszélőnek, mintegy csak céloznak rá és hagyják, hogy a másik kitalálja azokat. A nemzet tagjai így akárcsak egy idős házaspár, annyira megszokták egymást, hogy a kevés beszédből is sokat értenek. Maga a francia «vicc» is legnagyobbrészt a célzásokon alapul. Mindezeken túl világnézetük is egyezik. Az a szó, hogy világnézet nincs is meg a francia vokabulariumban és legfeljebb a «conception de monde» kifejezést használják, de ezt is csak akkor, ha a német «Weltanschauung» szót akarják lefordítani.1 Részükre alapjában véve csak egy világnézet létezik. Az, hogy valaki jogot formáljon arra, hogy a világot külön szemszögből szemlélje, azt nem ismerik el érvényesnek. Meg vannak győződve arról, hogy ebből csak tévedés jöhet ki. Ezzel természetesen nem akarom érinteni azt a tényt, hogy a keresztény és anyagelvű világnézet hasadása sehol sem olyan erős mint Franciaországban. Ebben a vonatkozásban inkább azt kell mondanom, hogy e két világnézeten belül van az, hogy nézeteik egyformák. De a filozófiai rendszerek világában sem lehet itt olyan sok különvéleményt hallani, mint másutt. A külső individualizmus és belső kollektív beállítottság a fentiek alapján igen élesen szembeállanak egymással, annál is inkább, mert az előző ellentétpárok nem voltak megoldhatatlan ellentétek és valamely fogalom nem sajátmagával, hanem csak egy hasonló fogalommal került ellentétbe, addig itt a kontrarietás már a kontradikció határán mozog. De ezt is meg lehet magyarázni azon jelenség segítségével, melyet úgy hívunk : túlpótlás. Ezzel a szóval azt a magatartást szokták kifejezni, mellyel az illető egy szélsőséges tulajdonságát meg akarja változtatni, 1 U. a. 146.