Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 4-5. szám - A nagycsalád és jogszokásai Martoson

4i8 FÉL EDIT 2. Család-, nagy családélet. Kísérleti falunkban ma három család él úgynevezett nagy­családban. Ők úgy mondják, hogy együtt vannak, egy karra dógoz­nak, egy kenyéren vannak. Ismerkedjünk meg az egyik ilyen nagycsalád berendezkedésével : Az apa Ü. Tót András maga is nagycsaládban született 1878-ban. Apja, anyja részaratásból és napszámos munkából élt. Egy lakóházuk volt első és hátsó szobával és négy kis kert­jük a község belterületén. Ü. Tót András, mint legidősebb, akinek el kellett mennie a háztól és amúgyis gyenge testalkatú fiúgyerek, ipart tanult Komáromban, suszterséget. A mestersége mellett azonban minden gazdasági munkában részt vett s csak akkor suszterkedett, amikor más dolga nem volt. 1904-ben együtt házasodott egyik öccsével, testvéreket vettek el. Az öregebb menyecske bútora, ládája került az első helyre, az tartott igényt az első ágyra, — a szülők ugyanis visszahúzódtak a hátsó szobába s az elsőn a két asszony osztozott. Az öregebb menyecske söprött, takarított, segített az anyósnak a főzésben ; a fiatalabb fát, vizet hordott, söprögetett az udvaron. Mikor reggel a házimunkát elvégezték, együtt mentek a fiatalasszo­nyok a határba dolgozni, ahova apósuk küldte őket ; a házat azalatt az anyós látta el. Az asszonyok azonban nem fértek össze, ahogy a gyerekek születtek egyre inkább veszekedtek, így Ü. Tót András elhatározta, hogy megválakoznak, meg­különöznek. Apjától megkapta az egyik kertet, hogy arra építsen házat magának és a szülők arra az időre, amíg az elkészül, átadták neki a hátsó házat, hogy abban éljen külön kenyéren. Megválakozáskor a meglevő élelmet elosztották háromfelé (az öregek dupla részt kaptak mindenből, mert volt otthon még egy lány), így a lisztet, zsírt, babot, krumplit, húst, szóval mindent, ami csak volt. Ezentúl a maguk kenyerén éltek, bár egy fedél alatt 1907—1908-ig. Ekkorra megépítette a kerten házát és odaköltözött családostól. Három gyermekük született, két fiú és egy lány. Részaratásból és suszterségből éltek, gyara­podtak ; idővel földet bérelhettek, ahogy nőttek a gyerekek, azok is nagy segítséget jelentettek. 1931-ben két fiuk egyszerre házasodik. Az asszonyok hoznak sublótokat, párnákat, kendő-

Next

/
Thumbnails
Contents