Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 4-5. szám - A nagycsalád és jogszokásai Martoson

A NAGYCSALÁD ÉS JOGSZOKÁSAI 419 ket a rúdra, tele lesz az addig eléggé üres lakás. Az idősebb menyecske bútora kerül előre, ő alszik az első ágyban, a szülők visszahúzódnak a hátulsó házba. A díszpárnákat (a két menyecs­kéét) egymás fölé rakják a menyezetig, a rúdra való kendőket is két sorban egymás fölött, de úgy, hogy mindegyiké lássék. Mielőtt az asszonyok jöttek volna, a lányt férjhez adták, mert «baj lett volna a ruha végett», ugyanis a lányt mindig öltöztetni kell s a menyecske 'duzzogna', hogy annak vettek valamit, neki pedig nem, «ha lyán van a menyecske alatt, akkó baj van». Az idősebb menyecske van benn a házban, az takarít, segít az anyósnak a főzésnél; a fiatalabb hord be fát, vizet, feji a tehe­net. A reggeli házimunka elvégzése után együtt mennek a határba dolgozni. A kisgyerekeket az öregasszony gondozza, neveli, küldi iskolába. A férjek közül felváltva két-három hetenkint alszik az egyik az istállóban, a másik pedig a házban. Az egyik menyecske árvalány volt és hozott magával négy hold földet. Ezt a család árendába vette tőle és a fizetett pénz­ből az asszony kifizette terheit. Közben két gyermeke született, míg a másik asszonynak egy sem. Nem árendálják többé a föl­det (nincsen már rajta semmi teher), hanem a közösre megy annak minden haszna, — a gyerekek miatt. A házban benn a gazdasszony parancsol, ő osztja ki, hogy melyik asszony mikor és mit csináljon. Dologidőben maga nem igen veszi őket igénybe, ő végez el otthon helyettük is mindent, hogy minél többet dolgozhassanak a határban. A határbeli munkákban viszont az após parancsol, úgy azonban, hogy előbb mindent megbeszél fiaival. Az asszonyok ellenmondás nélkül engedelmeskednek a szülőknek, ezen felül a fiatalabb asszony engedelmességgel tartozik az idősebb menyecskének. A ház pénze a gazdasszonynál, az öregasszonynál van (lásd hátrább), ő ad belőle a férjnek, fiaknak dohányra, kocsmára. A fiatal­asszonyoknak ő veszi meg azt a ruhát, ami leszakad róluk a dologban. Mivel nagyon jó asszony, szereti menyeit, nem ön­kényesen vásárol nekik, hanem elhívja éppen azt a menyét, amelyiknek valamit venni akar, nézze meg ő is, válassza ő ki. A férfiaknak is ő vásárol mindent. A gazdaság dolgát az apa, a gazda intézi, ő veszi bérbe a földeket mindannyiuk számára,

Next

/
Thumbnails
Contents