Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 4-5. szám - A jogeszme alkonya?

368 EGYED ISTVÁN belső megújulást hirdetett s nem is akart «exportcikk» lenni; a fasizmus lényegét például jó ideig senki sem ismerte és az csak évek multán telítődött meg határozottabb tartalommal; végre például a diktatúra vagy a rendiség semmi esetre sem olyan népszerű és hódító eszme, amely kényszer nélkül is elterjedhetne. A mai állítólagos koreszmék tehát nem általánosak, hanem helyenként jelentkezők és mesterségesek, azaz jórészben nem a szabad véleményalakítás, de a felülről kényszerrel megszervezés lehetőségét kívánják biztosítani. A koreszmék egy részének megalapozásánál bizonyára szerepet játszott az is, hogy egyesek a mai válságos korral összefüggő, de lényegükben visszás tüneteket túlzott buzgósággal igyekeztek a tömegek előtt helyes és kívánatos rendszer gyanánt feltüntetni. A helyett, hogy egyszerűen beismerték volna, hogy a nagy erőfeszítések kora átmenetileg mindig az egyéni szabadságjogok korlátozását, a központosítás fokozását, a kormány hatalmának erősítését teszi szükségessé, — ezt a helyzetet mint a fejlődés magasabb fokát mutatták be és a visszásságokat koreszméknek léptették elő. Pedig ebben a tekintetben is igaz, amit a kormány kivételes hatalmával kapcsolatban régebben állítottam : «Az kétségtelen, hogy a mai helyzet a rendeleti jogalkotásnak kedvez ; de az is bizonyos, hogy ez a helyzet az állami, társadalmi és gazdasági élet elfajulása. Természetes, hogy a jogalkotás mai rendszere is mutatja e válságos élet egészségi elenségét. Vigyázni kell azonban arra, hogy a beteges állapot ne váljék megszokássá vagy egyenesen eszménnyé ; hogy a közvélemény ne veszítse el hitét az alkotmányosság teljes visszaállításában, a jogállamiság győzelmében)).1 Általánosan elterjedt, hogy a mai állítólagos koreszmék egy részének szükséges voltát az előző kor eszméinek elfajzásával indokolják s azt bizonyítgatják, hogy mennyire felette áll pl. a bölcs diktatúra a megbetegedett demokráciának, a jó rendiség az eltorzult népképviseletnek stb. ; holott az ellentétes irányokat helyesen vagy lehető tökéletes megvalósulásukban vagy jelentkező hibáikkal együtt szabadna csak összehasonlítani; ilyen megtévesztő szembeállítással új koreszméket megalapozni és 1 Törvény és rendelet. Magyar Szemle. XLIII. kötet, 4. (182.) szám, 174. lap.