Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Polaritás a francia jellemképben

POLARITÁS A FRANCIA JELLEMKÉPBEN 31 várnak a véletlentől vagy a szerencsétől s nem hisznek egy végzetszerűen bekövetkező sorsban. Ezért nem szeretik a dolgokat saját pályájukon futni hagyni. A fejlődésbe közvetlenül szeretnének belenyúlni, a földet alattvalójukká tenni. E gondolatmunka további következménye, hogy ritkán lepik meg őket az események. Mindent kigondolnak már jó előre ; így pl. a nagy forradalmat is. Szeretnek tisztában lenni sajátmagukkal s bensőleg biztonságérzettel rendelkezni.1 A gondolatok és érzések állandóan mozgásban tartják a lelki alkatot, úgyhogy sohasem keletkezik üresség a lélekben. Az ember értékét elsősorban az határozza meg náluk, hogy szeret-e egyedül lenni önmagával. Distelbart e meglátásait az irodalom is megerősíti. Ha a francia irodalmat egészében hatni engedjük magunkra, lehetetlen észre nem vennünk azt a tipikus okoskodó szellemet, mely hol erősebben, hol gyengébben, de állandóan végigvonul rajta. A francia faj összetétele is sok mindent megmagyaráz. Az északi, mediterrán és alpesi fajok, melyek főkomponenseknek tekinthetők egyaránt kitűnnek az egyensúlyozott, higgadt gondolkodás terén, ellentétben a többi fajokkal, de különösen a keletbaltival. A mediterrán rassz pedig a kiegyensúlyozottságon felül az ész minden fölé való helyezésének legtipikusabb képviselője. Nem is szólva arról az óriás különbségről, mely adódik akkor, ha racionális gondolkodás szempontjából a franciát a magyar mellé helyezzük. Sauvageot szerint a magyar ember tipikusan történelmi kategóriákban gondolkodó, a valóságot nem logikai alapokon elfogadó valaki. Nála azért igaz valami, mert a történelemben ekként volt. Annyi valóban tény, hogy a magyar főiskolákon sohasem fejlődött ki a nyugatihoz hasonló spekulatív atmoszféra ; a főiskolásokat sem ragadta magához a szkepszis, a kritika, az önálló gondolkodás, sőt a skolasztika kispapjainkról is lepereg. Viszont kétségtelen az is, hogy éppen e lelki struktúrája következtében tudott megmenekülni a magyarság attól a legújabb nyugati szellemi áramlattól, mely antiintellektüalizmus alatt ismeretes, s melynek lényege az észben való csalatkozás. A magyar lélek azonban nem fogadja 1 Distelbarth 350.