Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Céhrendszer és hivatásrendiség

CÉHRENDSZER ÉS HIVATÁSRENDISÉG " képezték tovább magukat mesterségükben és készültek a mestervizsgára. Osztályellentét nem fejlődött ki közöttük. A legény nem érezte magát örök proletársorsra kárhoztatva. A legénykor ugyanis rendszerint csak rövidebb ideig tartó átmeneti állapotot jelentett, amit a legény számára megkönnyített az a boldog tudat, hogy mesterségében kellő tökéletességet elérve és családot alapítva belátható rövid időn belül ő is az általa oly nagyra becsült mesterek sorába kerül. Ezzel nyerte el a céh tagja a hivatásával járó összes jogokat, ezentúl már nemcsak dolgozhatott, hanem másokat is dolgoztathatott, sőt a céh új tagjainak kiképzését is vállalhatta. A mester rendszerint együtt lakott legényeivel és inasaival, akik az ő tágabbkörű családját alkották. Alig képzelhetünk el ideálisabb munkaközösséget, mint ami e céhekben alakult ki, ahol a tisztes mester műhelyében családias közösségben dolgozott együtt legényeivel és inasaival, majd velük asztalhoz ülve, az asztali áldás elmondása után együtt étkezett, jóban-rosszban szeretettel megosztozott és minden igyekezetével iparkodott anyagi és erkölcsi érdekeit előmozdítani ama nagyobb közösségnek, a céhnek, melyben a hasonló kisebb közösségek testvéries szolidaritásban tömörültek egymás kölcsönös támogatására. Természetesen nem állíthatjuk, hogy a fent vázolt ideális közösség mindenkor és mindenütt teljesen megvalósult a céhek körében, hiszen annak tagjai is gyarló emberek voltak. Mindamellett ez az ideál lebegett a céhrendszer előtt, amit bizonyos korban egyes helyeken nagy mértékben sikerült is megközelíteni. A céhrendszer célja az volt, hogy egyrészt befelé biztosítsa tagjainak a becsületes munkából való tisztességes megélhetést, másrészt kifelé a céh becsülete érdekében az igazságos, méltányos árért végzett munka megbízhatóságát garantálja. Tehát egyaránt szolgálta a termelők és a fogyasztók érdekeit. Ezt csak úgy érhette el, hogy a céhtől távol tartotta az oda nem való egyéneket és megakadályozta a káros versengést. Ipar űzésére csak az nyert jogot, aki a megfelelő céh tagja volt, akinek megfelelő szaktudásáért és megbízhatóságáért viszont a céh szavatolt. A céhen kívül álló munkavállalók, az ú. n. «szabad mesterek» (Freimeister) sokszor elviselhetetlen üldözéseknek voltak kitéve. A céheknek ezt a kiváltságos jogát a városi hatóságok is teljes mértékben védel-