Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Céhrendszer és hivatásrendiség

12 SOMOGYI JÓZSEF mezték. A céh tehát a városi hatóságoktól szentesített kényszeregyesülés volt, mely tagjai számára monopolizálta valamely ipar űzésének jogát. A káros versengés megakadályozása végett a céh egy-egy mester termelését korlátozta. Minden mester csak egy műhelyt tarthatott fenn és csak kevés számú (2—4) segéddel dolgozhatott. Ugyanígy tilos volt több mester szövetkezése is és mindegyik csak a saját műhelyében készült árut adhatta el. Ezáltal nemcsak a többieket veszélyeztető versengés küszöbölődött ki, hanem a kis műhelyekben meghittebb munkaközösség is alakulhatott ki és a mesterek az általuk űzött ipart nem csupán a mohó pénzszerzés eszközének, hanem valóban élethivatásuknak tekintették. Az egyenlőtlen feltételű verseny kizárására szolgált az is, hogy amelyik mester kedvező alkalmat talált nagyobb mennyiségű nyersanyag beszerzésére, abból céhtársait is részesítenie kellett. Azonkívül a céh a városi hatóságok felügyelete mellett az iparcikkek méltányos árát is megszabta, amitől eltérni nem volt szabad. A szabad keresletből és kínálatból folyó árhullámzásnak és a tisztességtelen versenynek ez a kiküszöbölése nemcsak a termelők, hanem a fogyasztók érdekeit is szolgálta, akik nyugodtak lehettek abban, hogy az iparos megélhetéséhez szükséges méltányos árat fizetnek. Hozzájárult még ehhez az is, hogy a termelő közvetlenül a fogyasztónak dolgozott vagy megrendelésre, vagy a vásáron való eladásra. Viszonteladó, közvetítő kereskedelem nem lépett közbe és így a termelő árujáért közvetlenül volt felelős a fogyasztónak. A kereskedelem a középkorban általában szűk térre korlátozódott. így az áru minősége maradt az egyedüli tér, ahol szabadon folyhatott a verseny a mesterek között. Ez a sem erkölcsileg, sem gazdaságilag nem kifogásolható verseny pedig nyilván csak a közjót szolgálta. Az ipar valóságos művészetté fejlődött, amiben a mester valódi örömét lelhette. Némelyikük igazi iparművész volt. így jöhettek létre azok a kézműipari remekművek, amikhez hasonlók a mai műhelyekben már nem készülnek. Hogy pedig az esetleg hozzá nem értő vásárló se kapjon selejtes árut, arról maga a céh gondoskodott saját hírneve érdekében. Erre nézve már a mestervizsgánál is személyi biztosítékra törekedett,