Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Milyen hibákat lát a társadalom közszolgáltatási rendszerünkben?

96 FIGYELŐ és idegen racionalizmus vádjának — helyes, a viszonyok ismerete alapján kialakult rációval igyekszik hoszú korszakoknak a tanyavilággal szemben elkövetett bűneit és mulasztásait a köz egyetemes érdekében a lehetőséghez képest enyhíteni vagy megszüntetni. Benisch Artúr. A szerkesztő megjegyzése: A szer2Ő és a bíráló vitája sok érdekes szempontot felvet és világít meg, mégsem zárul az olvasó részére a végleges Ítéletet kialakító megbeszélés eredményével, sőt holtpontra jut azzal, hogy a bíráló a hatalmi szó döntésére hivatkozik: a földmívelésügyi miniszter rendeletére, mely eltilt és megakadályoz minden szétszórt tanyás települést. A település, a föld mennél célravezetőbb birtokbavétele és megművelése sokkal döntőbb fontosságú társadalomformáló folyamat, semhogy annak alakulását, a benne nyilvánuló erők érvényesülését a könnyebb és racionálisabb közigazgatás egyébként igen fontos és figyelemreméltó érdeke elsődlegesen megszabhatná. Ezért maradtak hatástalanok a több mint százcsztendőre visszanyúló tanyaépítő tilalmak, és ezért települt be a magyar nemzet végtelen hasznára Alföldünk nagy pusztasága. A lassan érlelődő folyamatok helyes értékeléséhez idő kell és az élet, az eredmények hitelesítő pecsétje. Úgy érezzük, a tanyástelepülés értékét a hivatalos felfogás csak ezután fogja felismerni. MILYEN HIBÁKAT LÁT A TÁRSADALOM KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERÜNKBEN ? I. Ma egyre több figyelem fordul közigazgatásunk gyarlóságai felé. Ezek a megnyilatkozások nemcsak szakkörökben jelentkeznek, hanem a nagyközönség : a laikusok körében is. Ez nem is csoda. Köztudomású, hogy a bürokratizmus a mult század közepe óta igen jó talajra talált állami és autonóm igazgatásunk rendszerében és gyakorlatában egyaránt. A formális helyesség mellett a lényeg sokszor súlyos hátrányba jutott. Viszont a szociális szellem bár lassú, mégis folytonos térfoglalásával egyre szélesebb körben és általánosabban hangzik fel a helyzet javítására irányuló kritika. Sok szó éri a magyar közigazgatás egyik különleges ágazatát: a közszolgáltatási rendszerünket, a pénzügyigazgatást is. Amíg az emberek nagyobb része a szoros értelemben vett közigazgatással ritkábban kerül érintkezésbe, addig az adóügyi igazgatással a létminimum határán felül élő embereknek akarvanemakarva igen sokszor van dolguk. Sőt közvetve mindenkire kiterjed a pénzügyi igazgatás, mert a fogyasztási és forgalmi adók révén tulajdonképen minden ember adóalany. Ez a mindennapos «adófizetés» érthetővé teszi, hogy az anyagiak iránt amúgyis érzékeny közönség éber szemekkel vizsgálja és bírálja a pénzügyi hivatalok működését. A társadalmi jelenségek kutatói úgy látják, hogy ennek a kritikának káros következményei lehetnek különösen ott, ahol a közszolgáltatási rendszer nem éppen tökéletes. Az