Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Milyen hibákat lát a társadalom közszolgáltatási rendszerünkben?

FIGYELŐ 97 adóeltitkolás pl. mindig szoros kapcsolatban van a közszolgáltatás rendszerével, mentségét mindig abban keresi. Ez annál nagyobb hiba, mert feltétlenül az állam anyagi erejének fokozatos gyöngülésére vezet. Ezért kívánunk röviden rámutatni, mit lát az adózók nagy tömege jelenlegi közszolgáltatási rendszerünk kirívó hibájának. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy nem a pénzügyi szakember szemszögéből foglalkozunk a kérdéssel, hanem a társadalom széles rétegeinek felfogását kívánjuk itt tükröztetni a magyar adópolitikáról. Fej tegetéseink nyomán így is kiviláglik, hogy közigazgatási reform közszolgáltatási reform nélkül elképzelhetetlen. Fejtegetéseink során abból a tényből indulunk ki, hogy az államnak fennmaradására, fel sem sorolható feladatai megoldására sok pénzre van szüksége. S mivel az állam gazdasági értelemben vett javakat termelő tevékenységet csak kivételesen folytat, a működéséhez szükséges anyagiakat sajátos módon : a törvény erejével szerzi meg. Az államnak más bevételi forrásai, az üzemi bevételek és az úgynevezett tárcabevételek, bár jelentős szerepet játszanak az évi költségvetés fedezeti oldalán, annak mégis csak kisebbik hányadát jelentik.1 A kiadások fedezetének túlnyomó részéről tehát az államnak más úton kell gondoskodnia. Ez a más út az állam törvényes hatalma, amellyel állampolgárait arra kényszeríti, hogy ezt az összeget saját jövedelmükből bocsássák rendelkezésére. Az egyes adóalanyokra eső közterhek együttes összege a nemzeti jövedelem bizonyos hányadát jelenti. Minél inkább szaporodnak az állam feladatai, annál nagyobb hányadát teszik a közterhek a nemzeti jövedelemnek. Magyarországon az 1926—1927. költségvetési évben a nemzeti jövedelem 23^%-ára rúgtak a különféle közszolgáltatások. Utána évről-évre emelkedett ez az arányszám s 1939-ben már 34*4% volt. (Magyary Zoltán.) Érdemes itt az összehasonlítás kedvéért megemlíteni, hogy ugyanebben az évben az összes közterhekből az ország egy lakosára 145-7 P esett, 1940-ben pedig már 178-48 P. (Adóstatisztika XI. füzet.) A. két legutolsó évről még számszerű adatok nem állanak rendelkezésünkre. Az itt érintett egy-két adatból is jól látható, hogy az adóztatás milyen elevenbe vágó módon érinti az egyesek magánérdekeit és a magántulajdont. Ebből természetszerűen folyik az a gondolat, hogy az állam adóztató hatalmának kiszolgáltatott adóalanyokat az állam védeni kívánja az esetleges túlkapások ellen. Éppen ezért a közszolgálta_ 1 Pl. az 1942. évi költségvetésben az állami közigazgatás bevételi oldalán 2.042,125.100 P nyert beállítást s ebből csupán 186,553.100 P esik a tárcabevételekre, azaz kevesebb mint 10%. Az üzemi bevételek összege ugyan 1.022,005.000 P, ezt azonban nyomban felemészti az üzemi kiadások 1.054,014.000 pengőnyi összege (még nem is fedezi egészen !), úgy hogy végül is a magyar állam ,1942. évi összes kiadását jelentő 3.256,315.000 P-s összegből leszámítva az üzemi és tárcabevételek 1.208,558.100 pengőnyi összegét, a maradék 2.047,756.900 P-t más úton kell fedezni. Társadalomtudomány. 7