Társadalomtudomány, 1942 (22. évfolyam, 1-5. szám)

1942 / 1. szám - HOL AZ IGAZSÁG? (A bíró lélektani problémái)

HOL AZ IGAZSÁG? 53 amely nagyban és egészben biztosítja a bírói döntések egyöntetűségét, annak ellenére, hogy a problémák mélye örök forrongásban van. Mint mindenre : a bíró lelkére is végtelen sok tényező hat. ő is tagja a legkülönbözőbb közösségeknek. Vannak előítéletei, elvei, hitei és kétségei, mint mindenkinek. Vannak fáradt órái és teremtő pillanatai. S ezek épp olyan szépen kiegyensúlyozzák, csökkentik, befolyásolják egymást, mint ahogy a világűr feszülő energiái a világmindenség egyensúlyában megpihennek. «Az ár hol emelkedik, hol esik, de a tévedések homokszemei lehullanak.))1 A bíró úgy érzi, mikor ítél, hogy az ügy sorsa az ő akaratának önkényes, véletlen alakulásától függ — s a felelősségérzet lidérce üli meg a lelkét. Nézzen azonban az egy helyett 100.000 ítéletet, s látni fogja, hogy az ő akaratának látszata s a véletlenek illúziója mögött áthághatatlan vastörvények vannak, amelyekről előre leolvasható, hogy az ítéletek hány százaléka lesz felmentő, hány marasztaló. Éppen ezért : ha nem látja is véges öntudatával tisztán az utat, amelyen mennie kell : gondoljon arra, hogy életünk nem ér véget a tudat határainál. Talán inkább ott kezdődik. S ahova a logika mankóján botorkáló tiszta ész már nem képes lehatolni, talán éppen ott, lelkünk tudatalatti mélyében jutnak el énünkhöz az Igazság mindent átható kozmikus sugarai. Túlságosan a pillanatban élünk ahhoz, hogysem az örökkévalóságot felfoghatnánk. S az Igazság nem a pillanat, hanem az örökkévalóság lakója. Nem az a csodálatos, hogy örök problémaként áll előttünk, hanem az volna csodálatos, ha meg tudnánk birkózni vele. Az örök kérdőjel, amit elébünk állít, ne kedvetlenítsen el, hanem inkább emeljen fel bennünket. Ne meneküljünk a probléma élő fájdalma elől a formalizmus narkotikumához. De ne vegyünk át első tanácstalanságunk zavarában divatos, többségi álláspontokat se. Sa-pere av.de! Mert nem igaz, hogy több szem többet lát; — s a nép szava sem Isten szava. Nem igaz, hogy a bírónak saját egyéni igazságérzetét félretéve, úgy kell ítélnie, ahogy feltevése szerint kortársai többsége ítélne. 1 B. N. Cardozo : i. m. 177. 1.