Társadalomtudomány, 1942 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1942 / 1. szám - HOL AZ IGAZSÁG? (A bíró lélektani problémái)
54 SZABÓ JÓZSEF Akármilyen nagy elmék1 ajánlják is a bírónak a járt út sablonját, — gondoljon velük szemben a házasságtörő nő evangéliumi példázatára.2 A világ, a közvélemény, a tömeg nem gondolt másra, mint megkövezésre. Jézus megtalálta azt az első követ, amire a felmentő ítélet felépült. Egy nagy bíró, B. N. Cardozo3 meséli, hogy ifjú bíró korában mennyire bántotta a kézzelfogható bizonyosságnak az a hiánya, ami az igazság kutatóinak útját jellemzi. A teljes bizonyosságot kereste, s az eredménytelenség kétségbeejtette. Ügy gondolta, hogy az igazság ígéretföldje a tételes jogszabályok szilárd talaján jobban elérhető lesz, mint az emberi elmében imbolygó sápadt tükörképen keresztül. Csakhamar rájött azonban — mint Browning Paracelsusának utazói —, hogy az igazi ég mindig elérhetetlen. Ahogy multak az évek, s ő mind többet és többet elmélkedett a bíráskodás természete fölött, kiengesztelődött a bizonytalansággal, mert felért addig, hogy azt kikerülhetetlennek lássa. Felért addig, hogy belássa : a per legvégső fokon nem jogalkalmazás, hanem alkotás. Az életet nem lehet megkötni; még az igazság sem kötheti meg. S az ez után kutató bírói elmének kétségei és aggályai, reményei és félelmei lényegileg ugyanazt a szerepet töltik be az élet mechanizmusában, mint a halál és a születés gyötrelmei, amelyekre szükség van, hogy emberek, elvek, igazságok és tévedések, amelyeknek a maguk idejében megvolt a maguk hivatása, amikor idejük lejárt, elmúljanak, és helyükbe újak szülessenek. Hol hát az Igazság? Mielőtt válaszolnánk, jussanak eszünkbe az evangélium szavai,4 ahol megírva áll, hogy Jézus, megkérdeztetvén a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, «felel nekik és monda : Az Isten országa nem szemmelláthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Imé, itt van, vagy: Imé, amott van, mert imé, az Isten országa tibennetek van». 1 R. v. Jhering : Geist, II. 56. s köv. 1., B. N. Cardozo : i. m. 173. 1., Bothos Gyula : A bíró hivatásáról, Magyar Jogi Szemle. XIX. évf. (1938), 217—8. 1., stb. 2 János, VIII. 1—11. 1 B. N. Cardozo : i. m. 166. 1. 4 Lukács, XVII. 20—1.