Társadalomtudomány, 1942 (22. évfolyam, 1-5. szám)

1942 / 1. szám - HOL AZ IGAZSÁG? (A bíró lélektani problémái)

HOL AZ IGAZSÁG? 49 azt, hogy a művész csak olyan szerepet kapjon, amit művészi egyéniségének megfelelőnek érez ; végül a nagyközönség igazsága itt is támogatja a művészét, s azt kívánja, hogy a művész — tekintet nélkül a színház vállalati érdekeire — csak olyan szerepeket kapjon, amelyek művészi egyéniségének megfelelnek, különben az előadások színvonala szükségképen csökken. A bíró feladata itt is a három igazság lehető összeegyeztetése, s ennek épűgy a művész igazságának előtérbehelyezését kell eredményeznie, mint ahogy az előbbi jogesetben az íróé került felül. Itt is az áll, hogy a színház elsősorban művészeti intézmény, csak másodsorban gazdasági vállalat — a színész elsősorban művész, csak másodsorban alkalmazott, munkavállaló. Tehát elsősorban a művészi, s nem az alkalmazotti-gazdasági igazságnak kell érvényesülnie. Nem szabad ügy felfogni a dolgot, hogy ilyenkor a bíró az egész színház kollektív érdekével szemben a művész egyéni szempontjainak ad igazat ; éppen fordítva : a művészet egyetemes szempontját emeli a színház kicsinyes önérdeke fölé. S arról, hogy a művészet fogalmilag egyéni, nem a bíró tehet. Láttuk az eddigiekből, müyen másnak és másnak látszik az igazság a szerint, hogy a bíró melyik közösségnek az érdekét tartja elsősorban szem előtt. A bíró tehát, ha nem is teremti az igazságot, de válogat az igazságok között. S ez végeredményben mégis csak teremtő, alkotó munka, mert a részigazságok egyetemes igazsággá, a látszatigazságok irányadó valósággá az ő jogerős döntésének végrehajtásában alakulnak át. Ez a válogató, alkotó, ítélő munka nem folyhat le másutt, mint a bíró lelkében. A lélek keresi az Igazságot. A felelősség rettenetes sűlya arra készteti, hogy ehhez valamilyen értékmérő után kutasson, amit mindenki lát, elismer, érez. Ez magyarázza meg a formákhoz, dogmákhoz, definíciókhoz ragaszkodást, ami olyan elterjedt, hogy sokan a jog fogalmához tartozónak vélik. Pedig láttuk, hogy a formalizmus semmit sem magyaráz meg, csak elodázza a probléma megoldását. A tanúvallomás ténye, a logikai szillo^i musba bujtatott interpretáció jó lehet arra, hogy kifelé indokoljon egy bírói döntést ; de befelé, saját lelkiismeretével szemben nem menti fel a bírót az alól, hogy számot adjon magának, miért azonosította a vallomást a valósággal, Társadalomtudomány. 4