Társadalomtudomány, 1942 (22. évfolyam, 1-5. szám)

1942 / 4-5. szám - VITA A TÁRSADALOMFILOZÓFIÁRÓL

566 FIGYELŐ kájában. A társadalombölcselő gondolatai alakítólag hatnak a társadalmi valóságra, tehát a vizsgált folyamatnak maga is szerves része lesz. Nem elmélet alkalmazása, hanem elmélet ténykedése következett be. Bármennyire kívánna is a társadalombölcselet «tiszta» tudomány lenni, nem lehet csupán a valóság tükörképe, hanem szükségképen alakító, ható ideológia lesz, a valóság irányítója. A racionalizmus egoista egyének tégláiból építi a társadalom épületét, akik szerződve és az általános harcot félretéve alkotják az államot (Hobbes). A racionalizmus társadalma nem természetes. E tan artificiálizmusa ma is inficiálja sokak társadalomszemléletét. Sokszor lázas társadalmi aktivizmusra vezet. A liberálizmus az önérdektudatos vállalkozói egyéniség feltételezésén épül. Az állam csak éjjeli őr. A másik irány is végleges : a szocializmus, mely osztályharccal kíván jobb társadalmat kiküzdeni. Az ártificializmus végső formája Lenin tana, ki újra akarja megcsinálni az egész társadalmat személyiség nélküli, dühös emberatomokkal. A romantikus társadalomfilozófia viszont mintegy természetes vegetációt lát a társadalomban. Nem az egyént, hanem a népet és anépszellemet tekinti atársadalom alkotó tényezőjének, a spontán értékteremtő a szerves nép. A mult század elején, tehát ugyanakkor születik a szociológia-szó, miután a tudomány már Arisztotelész óta él. A romantikus felfogás konzervatív és evolucionista társadalomtant alakít ki s talajából nő ki a mult században a nacionalizmus s korunkban a korporatizmus és az új rendiség. Amaz a faj elméletre támaszkodva naturalizmusba téved, ez teológiai rendkereső princípiumot követ. A filozófiában nem szokatlan módon kevés összeműködést látunk a társadalombölcselők munkáiban. Kant és Fichte racionalisztikus individualizmusa még étatista. Hégel romantikus, aki a rendiség és a nép sokszor modern szemléletét mutatja. Marx szerint csak az osztály, a polgárságot tápláló proletár a fontos. Mithológiát tesz a valóság helyébe. Ez a mithosz Európa legnagyobb államát forgatja ki sarkaiból. A mithoszok hatásai kiszámíthatatlanok. Nietzsche végletes individualizmusa felveti az elit problémáját, a minőség súlyát a tömeggel szemben. Spann neoromantikája a szerves népiségre építi az új rendiséget és a totális államot. A «Ganzheit» kategóriája azonban nem bizonyult szilárd alapnak. Legújabban egy társadalomfilozófiai neoromanticizmus terjedésének vagyunk tanúi. Az előadó konklúziója : minden korszak egy társadalmi elv és alakulat eg3'etemessé tételére törekszik. A totalizmus integráció az előző kor differenciációjának ellensúlyozására.