Társadalomtudomány, 1942 (22. évfolyam, 1-5. szám)

1942 / 1. szám - HOL AZ IGAZSÁG? (A bíró lélektani problémái)

6 SZABÓ JÓZSEF ist ein arm Ding*.1 Megszállva a «f ormaiizmus démonát óh2, amely a tudományos rend csalétkével csalogatja, mint Goethének az a bizonyos állata forog körben a maga kitaposott nyomán, holott körülötte szép zöld pázsitok várják. A szélsőséges formalizmus a jog területén épügy, mint másutt, lényegileg ugyanarra az eredményre jut, mint a skolasztika akkor, mikor igazság alatt egyszerűen a logikai legfőbb értéket értette. Ilyen felfogás mellett azonban nagyon is igaza lenne Nietzschének, aki az igazságokban nem lát egyebet, mint az ember megcáfolhatatlan tévedéseit. Különösen téves Jheringnek az az ismertetett beállítása, mintha a formalizmus a jog kezdeti korszakának bizonytalanságával szemben a jogfejlődés magasabb fokán jelentkeznék. Ez a tévedés annál feltűnőbb, mert a római jog szellemének alakulását ismertetve, éppen Jhering3 hangoztatja nagy nyomatékkal, hogy a római jog kezdeti korszakában sokkal inkább hajlott a materialista formalizmus, a szavakhoz tapadás felé, mint a késői, fejlett római jog. Pl. a régi jogban a lex Aquilia értelmében az, aki egy állatnak a ketrec kinyitásával elszabadulását vagy bezárásával pusztulását okozta, nem volt felelősségre vonható, mert az első esetben a szó szoros értelmében egyáltalán nem, a másodikban nem közvetlen behatással tett kárt az állatban ; nem volt tehát ott damnum corpori, itt damnum corpore dátum. Ezzel szemben a fejlett római jog már ismeri a kár absztrakt fogalmát. Hasonlóan a régi jogban egy örökség kifosztása (a későbbi crimen expilatae hereditatis) nem volt jogellenes, mert a fekvő hagyaték még senkié, a leendő örököshöz való viszonya pedig csak képzelt, tehát szószerint véve nem volt kit kifosztani. A csalás ekkor még nem volt deliktum, mert nem tartalmaz külső behatást az idegen jogkörbe. A kényszert sem méltányolta a régi jog, mert csak az ügylet formális létrejöttére volt tekintettel (coactus tamen volui). Szűkkörű volt ebben a korban a tévedés tekintetbevétele is ; csak a tárgyi tévedést (error in corpore) vették figyelembe, a többi tulajdonságokban 1 Idézi R. Stammler : Lehre. 10. 1. 2 B. N. Cardozo : The nature of the judicial process. New Ha ven. (Yale University Press.)* 1925. (First publ. 1921.) 66. 1. * R. v. Jhering : Geist, II. 420. s köv. i.