Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 4. szám - Oliveira Salazar: Békés forradalom. Ford.: Lovas Gyula. Athenaeum kiadás. Budapest

KÖNYVISMERTETÉSEK 457 hogy ibér államban vagyunk, ahol a katonai vezetők szinte kötelességüknek érzik, hogy időnként legalább egy pronunciamentoval a nyilvánosság elé lépjenek, annyira, hogy Bainville erről a jelenségről alkotta meg a caudillizmus fogalmát. Hogy ezt a katonai megmozdulást rend követte, nem pedig további zendülések, az Salazar érdeme, aki a coimbrai egyetem tanszékét cserélte fel a pénzügyminiszterséggel s helyrehozta az állam pénzügyeit, ami nagy munka lehetett, ha «pénzügyi csodá»-nak nevezik. Immár 15 éve kormányozza hazáját Salazar, akinek 18 beszédét és a francia kiadáshoz írt előszavát tartalmazza ez a könyv magyarul. A magyar kiadást Ottlik György tanulmánya egészíti ki s néhai Teleki Pál látta el előszóval, aki — mint mondja — fontosnak tartotta, hogy a magyar közönség is megismerje Salazar művét. Ez valóban fontos lehet, a baj csak az, hogy Salazarnak ebben a munkában lefordított 18 beszéde vajmi keveset közöl velünk a portugál példáról. Még az azt bevezető «pénzügyi csodáról)) is csak egy konkrét adatot sikerült felfedeznünk : a kamatláb 11%ról 3%%-ra ment vissza ; de ezt sem a beszédekből, hanem a szerzőnek a francia kiadás elé írt előszavából sikerült megtudnunk. A magyar előszó írója, Ottlik György is bevallja, hogy a salazari pénzügyi reformról sok mű jelent ugyan meg, de ((bármennyire tanulmányoztam is mindezeket, valahogy a kielégületlenség érzése maradt meg bennem : hiányzik egy olyan monográfia, amely igen alapos tanulmányok és helyszíni kutatások segítségével megmagyarázná a pénzügyi, gazdasági és lélektani okait annak az úgynevezett Salazar-féle csodának . . .» Ha nagy ismerője így nyilatkozik, nekünk sincsen okunk szégyenkezni amiatt, hogy a 18, elsősorban belső célokra és portugál hallgatók számára készült beszéd elolvasása után is a kielégületlenség érzése maradt meg bennünk. A beszédek rövidek és kerekek ugyan, tartalmilag is igen egyformák s inkább az arányaikban mutatnak eltérést aszerint, hogy milyen alkalomból mondta el őket, — de a középeurópai ember számára sokszor nem egészen érthetőek. Ezt pedig igazán csak sajnálhatjuk, mert a katonai diktatúra, amely 1926-ban uralomra jutott s ma is uralmon van, különbözik a többiektől abban, hogy «elrendelt némi szükséges korlátozást a sajtó és gyülekezési szabadság területén*, de az egyéni szabadságot annyira tiszteletben tartotta, hogy «senki sem látott elbocsátott hivatalnokokat, sem bebörtönzéseket, sem kényszermunkára szóló ítéleteket, vagyis semmiféle fajtáját az erőszakos megszorításoknak és az üldözésnek)). . . «mert politikai bosszúra természetesen nem