Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 1. szám - A társadalmi lélek és a tudomány a romantika tükrében

34 KORNIS GYULA koznak. Az idevágó eszméknek objektív szellemi tartalmában találkozik a társadalom lelke s a romantika tudománya. A felvilágosodás a vallást pusztán az ész ügyévé szűkíti. Most Chateaubriand a kereszténység egész történetével igazolni törekszik azt a tételt, hogy a vallás az egész kultúrának: művészetnek, erkölcsnek, tudománynek, jognak és társadalmi formáknak teremtő forrása. Bonald a forradalmat legyűrő elveket keresve, a vallásban találja meg minden társadalmi hatalom alapját. S Maistre azt a meggyőződését bizonyítja, hogy minden társadalmi intézmény tekintélye végső elemzésben a valláson alapul. A német romantikusok is, mint Schlegel, Müller A. és Görres a vallásban látják a társadalom összekötő kapcsát, minden társadalmi és politikai intézmény szilárd értékalapját, «szuve/én mindenütt jelenlevőségét» (Müller). A történeti folytonosságot az ész nevében erőszakosan megszakító forradalom után a társadalom romantikus gondolkodói valamennyien a történet elvének kultuszát hirdetik. Az emberi társadalom kérdéseit nem a tiszta és hideg észnek eszközeivel, hanem a történeti folytonosság és fejlődés gondolata alapján kell megoldani, mert a történetben egy belső immanens, szerves összefüggés nyilatkozik meg. Csak az az egységes és üdvös a társadalomban, ami organikusan fejlődik. A történelmet a romantikusok minden társadalmi és politikai cselekvés szabályozó elvévé emelik. A mult tényeiből kell a jövőnek alakító princípiumát elvonni, nem pedig az észnek pusztán légürestérben szerkesztő agyaskodásából. A forradalmi kor tanulsága alapján a romantikusok teremtik meg a történeti gondolkodásmódot, a XIX. századnak egyik jellemző vonását: az egyetemes hisztorizmust, amely egy ideig lényeges befolyást gyakorol a politikai-társadalmi élet alakítására, másrészt a szellemi tudományok fejlődésének alapjait rakja le. A romantika hisztorizmusa szerint az egyes emberek, a nemzetek, az egész emberiség lényege csak történetükből érthető, mint egy folytonos levésfolyamat, fejlődés eredménye. Az egyes korok a történeti folyamatnak nem elszigetelt, egymástól szigorúan elválasztható sajátszerű szakaszai, hanem csak a megelőző és követő idők folytonosságának kapcsoló pontjai. A felvilágosodás a világot elemek racionális rendszerének fogta fel, egy világformulán törte a fejét, mint