Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 4. szám - A hegyközi palócok

FIGYELŐ 435 közé tudja kényszeríteni őket, teljesen visszahúzódnak a közügyektől és «úgyis az lesz, amit az urak akarnak» jelszóval teljes passzivitásba burkolódznak. De azért néha még ma is kirobbannak az indulatok, különösen a palócföldön oly nagyjelentőségű kántorválasztásoknál. Sokszor tettlegességre ragadtatják magukat, vagy szabotázsszerű dolgokat eszelnek ki. Nem egy faluban előfordult, hogy tömegesen tértek ki, csak azért, mert nem az ő jelöltjük győzött. A képviselőválasztásokat már nem veszik olyan tragikusan, bár régen ily alkalommal is ölre mentek, de nem annyira meggyőződésből, mint a kortesek vezényszavára és az elfogyasztott alkohol hatására. Ma ki-ki megkapja fél, vagy egész liter borát és arra szavaz, kitől a többet kapta. Sokszor féktelenek és elvakultak. Nem ismerik a szembenállásokon való előrejutást. Ha nem mehetnek előre — visszafordulnak. Ha nincs győzelmi kilátásuk, feladják a harcot, mondván : most te győztél, de alkalomadtán újra kezdik és ilyenkor nem restéinek túlsúUyal támadni ellenfelükre. A falu legényei előre megbeszélik a vasárnapi verekedéseket. A felvég és alvég, valamint a «szög»-ek legényei éberen őrködnek arra, hogy más ne járhasson arrafelé udvarolni. Természetesen ez még jobban segíti az egyáltalán nem kívánatos befelé való házasodás rendszerét. Azonban vétenénk a tárgyilagosság ellen, ha e komor színfoltok mellett, sőt azokkal egyidőben meg nem látnók a palócság derültebb, nemesebb arculatát. Ez a lélektani kettősség, vagy mondjuk «teljesség» differenciálatlanság téveszti meg a falukutatókat is. Jónak, vagy rossznak, nemesnek, vagy elvetemültnek stb. szokták állítani a magyar parasztot, holott megítélésüknél mindig erre a differenciálatlanságra keUene figyelemmel lenni. Ez a történeti mult, lélektani teljesség, öröklött szellemerkölcsi hajlam, környezet, idegen behatások stb. következtében tájankint más és más erősségű. Jelesül a palócságnál igen nagyfokú. Hajlik a nemesebb életformák felé, de ugyanakkor ösztöneiben makacsán ragaszkodik atavisztikus szokásaihoz. Ismerek pl. az egyik mátraaljai faluban egy Máriadajkát, aki hajnali harangszókor az olvasót morzsolgatva, ment téglát lopni és így is érték tetten. Vagy pl. ugyanezen falu melletti községben az őszirózsás forradalom diadalrajutása után a direktórium elnöke ezzel a szónoki bejelentéssel fordult a hallgatósághoz : «Elvtársak ! Most már jó világ van, csak a király kéne . . .» Sokan parasztságunk ilyen magatartását butaságnak gondolják és azt leplezni akarván, vonakodnak nyilvánosságra hozni. (így jártam én is egyik lektorommal.) Holott éppen