Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 1. szám - A társadalmi lélek és a tudomány a romantika tükrében

A TÁRSADALMI LÉLEK A ROMANTIKA TÜKRÉBEN 31 a fejlődés menetébe egy új szellemi áramlatot iktat, amely úgyszólván mindent tagad, amit a felvilágosodás és a forradalom állított: a romantikát. Ennek gyökerei elsősorban a társadalom lelkének érzelmi, irracionális rétegeiből táplálkoznak. A felvilágosodási kornak egész tudománya, értékelő állásfoglalása és világképe a tiszta észen nyugszik. A merő racionalizmus a lelki és a szellemi életnek az észen kívüli tényezőire, az érzelmi értékekre, a vallásos és a művészi megnyilvánulásokra ügyet sem vet, a kultúrának érzelmi-értékelési funkciókon alapuló ágait csak annyiban veszi figyelembe, amennyiben az ész elveivel összhangba hozhatók. A felvilágosodás az észnek apriori és autonóm útján építi fel az egész világ és élet képét. Szemében a társadalom nem az ember természetes társas hajlamából kialakult szerves történeti fejlemény, hanem az emberi ész alkotása, csupán külsőszerü, az egyes egyedek célszerűségi megfontolásából szerződés útján uno ictu támadt együttélése, nem lassan kifejlődött szervezet, hanem ésszerű szervezkedés, nem organizmus, hanem organizáció. A felvüágosodás gondolkodóinak s a véres forradalom hőseinek ezzel az elméletével szemben a társadalom megkínzott lelke először Franciaországban, de csakhamar Európaszerte érzelmi-értékelési alapon éppen az ellentétes eszméket szövi ki: olyan tudományt szerkeszt, amely a felvilágosodás eszméit főkép erkölcsi-társadalmi téren mindenben cáfolja. A romantika az ész határtalan megismerő erejébe vetett hitet a maga korlátai közé szorítja s az érzelmek és történeti értékek kultuszát iparkodik helyreállítani. A felvilágosodás tudományára való romantikus visszahatás természetszerűen Franciaországból indul ki, amelynek társadalma legtöbbet szenvedett a racionalizmus szélső gyakorlati következényétől, a forradalomtól. A racionalizmussal szemben történeti alapra visszahelyezkedő romantikus tudományt és irodalmat, a tradicionalizmust, az ősrégi francia nemesi társadalmi réteg tagjai indítják meg, míg a felvüágosodás legfőbb szóvivői, az enciklopédisták, egyszerű polgári rendből származtak. Az eszmeáramlatok képviselői tipikusan a saját társadalmi rétegük érzületét és gondolkodását tükrözik. De Bonald, de Maistre és de Chateaubriand, a romantika ragyogó tollú úttörői, mind a hárman grófok, a restauráció diplomatái és minisz-