Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 4. szám - Az ember, a gép s a társadalom

382 BORBÉLY MIHÁLY Engedelmes és hűséges rabszolga s méghozzá olyan, hogy nincs és nem is lehet Spartacusa! Nem lehet vele kegyetlenkedni sem, ha belerúgunk, legfeljebb tönkremegy a gép, de nem fáj neki, legfeljebb nekünk. S emiatt a rabszolga miatt az emberi szellem­nek sem kell szégyenkeznie, nem kell ugyanis embertársunk szabadságát elvenni s emberi méltóságát megcsúfolni azért, hogy rendelkezhessünk vele. A modern rabszolgát, a gépet az emberi szellem s munka korlátlanul előállíthatja anyagból és semmi akadálya sincsen annak, hogy mindenkinek bőven álljon rendel­kezésére. Ennek a bizarr ténynek a jelentőségét ma még nehéz lemérni, még a lehetőségeit sem látjuk tisztán, de talán nem is akarjuk. Pedig érdemes lenne gondolkozni rajta, hiszen az ókor­ban annyira megcsodált római civilizációt néhány ezer ember hordozta s néhány ezer ember élvezte azon az áron, hogy sok százezer ember lélek nélküli termelőeszközzé, géppé, rabszolgává süllyedt, olyan lénnyé, akitől a filozófia atyja a lelket is meg­tagadta. Ma ellenben az erőgépek termékei, a villany, a gáz, egyéb motorikus erő segítségével egy átlagos budapesti polgárnak legalább egy rabszolga energiája állott rendelkezésére csak sze­mélyes használatára, a közlekedés, a fogyasztási javak stb., szintén számos rabszolga energiájának felelnek meg, a könyv, az újság ilyen szempontból egyenesen felmérhetetlen. Van olyan — igaz, hogy nem pontosan ellenőrzött — számítás is, amely szerint egy átlagos amerikai polgárra 15 rabszolga munkaereje esik gépekben. Ha a fentieket átgondoljuk, úgy ez nemcsak való­színű, hanem bizonyára még több is, de annak sincsen semmi akadálya, hogy fejenkint akár 50-et is szolgálatba állítsunk, illetve előállítsunk. S mindezt — hangsúlyozzuk — úgy, hogy egy embert sem kell szabadságától s méltóságától megfosztani. A fejenkinti 15 rabszolga pedig talán több mint a nagy rab­szolgatartó Róma egész rabszolgaereje. Ez ugyanis 100.000 szabad rómaira (30—40 ezer családfőre) 1.5 millió rabszolgát jelentene, márpedig bizonyos az, hogy egy átlagos amerikai munkás élete kényelmesebb s emberibb, mint egy átlagos szabad római polgáré, sőt mint egy feudális várúré, aki ezrek élete felett rendelkezett. A milliók egy miatt ebben a primitív s barbár formában

Next

/
Thumbnails
Contents