Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 1. szám - Két könyv a felvidéki magyarságról

KÖNYVISMERTETÉSEK 149 Zrínyi már lelkében, szívében és eszében (hozzátehetjük, sorsában is) tipikus magyar tehetség. Pázmány Péter oldalán szívja magába a magyar látást és érzést, ami már a csáktornyai vár katonái és magyar jobbágyai között szerzett élményekre rakodik. Zrínyit a magyar sors termelte ki, a magyar vitézi élet edzette keményebbé akaratát és elszántságát, kortársai bármelyikénél. Tanulmányait Olaszországban fejezi be, itt ismerkedik meg az európai műveltség egészével, innen hozza magával a harcos magyar életbe a művé­szetekért és költészetért való rajongását. Egész lénye magyar és mégis európai. Benne feloldódik az a látszólagos ellentét, amit egyesek ma is megoldhatatlannak gon­dolnak, magyarság és Európa benne egy harmonikus egészet alkot­nak. Ahogy hűen mutatja ezt csáktornyai vára ; a vár a török­magyar harcokhoz alkalmazkodott egész építkezésében és minden­ben szemelőtt tartotta az ősi magyar várépítési szabályokat. Ugyan­akkor azonban a várudvaron a kastélyt olasz művészek kezemunkája díszíti, olasz stílusban épült a belseje s benn hatalmas könyvtár áll, amit az errevetődő holland tudós is megcsodál. A vár ura pedig megtérve a török harcokról, könyvei közé megy, külföldi írók műveit olvassa, sőt maga is versel. Nagy elméleti képzettsége szerencsésen egyesül gyakorlati tudásával s ehhez még hallatlan szívósság és fáradhatatlan lendület járul. Nincsenek illúziói a magyar sorsot illetően, tisztán látja, hogy kiáltása süket füleket talál, hogy az ország vezetői, ott Bécsben, nem hajlandók a magyar bajokat orvosolni, hogy a nemzet maga is alszik és közönyösen fogad mindent, jót, rosszat egyaránt. Mégsem marad tétlen soha. Nem hagyja nyugodni lelkiisme­rete, úgy érzi, hogy ha senki másnak nem, de Istennek és lelki­ismeretének tartozik azzal, hogy mindent kikiáltson a magyarság megmentésére, amit csak tud. Ki kell tartania őrhelyén mindvégig, jelentenie kell a közelgő veszedelmet, még ba senki sem hallgat rá, ha senki nem is hiszi el, amit mond, — mert az Isten reá tette ezt a kötelességet és neki vállalnia kell ezt, nehogy majd egyszer számon­kérjék tőle nemzete vérét elaluvásáért. A hatalom felé sem önző érvényesülési lehetőség hajtja, hanem hivatás érzése, amelyik azt súgja neki, hogy csak ő és senki más meg nem mentheti már ezt a magyarságot. Isten küldöttjének vallja magát, ez ad neki erőt az utolsó pillanatig való harcra, ez acélozza meg akaratát és kitar­tását a legreménytelenebb helyzetekben is. Zrínyi a magyar öncélúság megfogalmazója és hirdetője egy olyan korszakban, amikor ebben már alig mert valaki hinni. A ma-

Next

/
Thumbnails
Contents