Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1940 / 1. szám - A köznevelésügyi deficit társadalmi okai. (Egy elfeledett nevelésszociológiai probléma.)

46 DÉKÁNY ISTVÁN látjuk, fehér foltok vannak rajta, jelezve azt, hogy térképet felvevő fehér ember ott nem járt. Hatalmas foltok KözépÁzsiában, Afrika nagy részén, Délamerikában; mint a hogy bejáratlan fehér folt ma is akad a déli és az északi sarkon. Ezek tehát — mondhatni — a felvételezetlen területek. Nem az a fontos, hogy egy darabon ezek az üres foltok minő nagyok, hanem az, hogy minő nagy területet képviselnek végösszegükben. Most képzeljük el, egy köznevelésügyi kultúrintenzitási térképet készítünk. Kultürán éppen nem iskolás-kultúrát, nem városi kultúrát értünk, hanem beleértjük a népkultúrát is, még akkor is, ha az kezdetleges, de megfelel az illető nép műveltségi színvonalának, azaz jól «tapad» az illető néphez, néplélekhez ; negatíve kifejezve : «nem máz», nem lehet a népről lehántani, mert a nép és a maga műveltsége összeforrottak. Ha most ilyen kultúrtérképet veszünk fel, ha a közneveltség mértékét ábrázolnék, úgy — megfordulnának a fehér foltok és sok kisebb-nagyobb fehér folt jelennék meg épp a civilizált országokban, ám az a sok kisebb-nagyobb folt — végösszegében nagy. Ez a «köznevelésügyi deficit*. Nagyvárosok mind körül volnának véve fehér sávval, ez a «külterület», a nagyvárosi periféria, ahol «Angyalföld jellegű» állapot uralkodik. Páris kultúrközpont ; mégis van ilyen «perifériája», amely 6—800.000 embert, barbárnak maradt ál-civilizáltat jelent. Az angol fővárosban ott van az egész East-London. Az Egyesült Államok alvilágáról pedig mindenki tud a napi bűnkrónikák alapján. De -— ez épp a kérdés különös része — az ily «foltokat» nehéz térképezni «elméletileg» is, mert nem körülhatárolt tömbök a köznevelésügyi deficit tipikus helyei, hanem szétszórt helyeken, sávokban szivárog szanaszét ama típus. Általában az úgynevezett erkölcsi proletariátus — amely tehát nem pusztán «szegény»elem — voltakép mindenfelé feltalálható. Nem azokra a «proletárokra» gondolunk, akiket a marxista propaganda büszke történethordozóvá avatott, nem a propaganda szótárában szereplő «osztályöntudatos» elemekre, hanem mindazokra, akik elvesztették közműveltségi és népi gyökereiket, és mint hullámverte atomok, ide-oda tolódnak, lökődnek és sem azt nem tudják, mit csináljanak magukkal (mint a munkanélküliek legalacsonyabb része), sem azt, mit kell egyáltalán tenni; mi