Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1940 / 1. szám - SUMMI PONTIFICATUS

14 HORVÁTH BARNA csakis a «földi tekintélynek a homályos és bizonytalan látszatára» támaszkodik. A pápai körlevél kemény bírálatának egyik hordozó gondolata és fökifogása kétségkívül a jognak és az államnak az eszmei, értékbeli mozzanatoktól vagy elemektől való függetlenítése. A másik hordozó gondolat pedig az, hogy az így függetlenített, vagyis a merőben «külső» és «földi», azaz természeti tényelemekböl állónak gondolt jog és állam azonnal és szükségképpen a detronizált eszmei és értékbeli mozzanatok helyébe lép. Ennek a két hordozó gondolatnak az összefüggését kell megvilágítanunk. Gondoljunk vissza a körlevélnek arra a megállapítására, hogy minden társadalmi norma erőtlenné válik, amely csupán külső tekintély szankciójára támaszkodik. Valamint arra a kijelentésére, hogy a csupán földi tekintélyre támaszkodó jog elveszti a lelkekre gyakorolt belső hatását és sem igazi elismerésre nem találhat, sem áldozatokat nem követelhet. Miért? Azért, mivel a cselekvés pillanatában az emberi lélek szükségképpen értékszempontok, értékképzetek szerint foglal állást, a külső tekintélynek vagy szankciónak való engedelmesség pedig az emberi értékelésnek nem az egyetlen és nem a végső szempontja. Minthogy pedig a jog és az állam kétségkívül cselekvési rendek, a cselekvés legfontosabb értékszempontjaitól, értékképzeteitől való függetlenítésük, annak az igénynek az elejtése, hogy a legfőbb cselekvési szempontok alapján igazolva vannak, vitathatatlanul árt a tekintélyüknek. Ennek az igénynek az elejtése ugyanis nyilt beismerése annak, hogy követelményeik és az emberi cselekvések szempontjai között eltérések, ellentétek fognak felmerülni, amelyek válságos percekben katasztrófát jelentenek. Vitathatatlan az is, hogy hasznossági értékeléseink kevésbbé ösztönöznek cselekvésre, mint végső vagy öncélú értékeléseink. Hiszen ezek az utóbbiak kölcsönöznek értéket az előbbieknek is. Aki csak félelemből vagy jutalomért engedelmeskedik, annak az engedelmessége nem ér annyit, nem lehet olyan kitartó, mint azé, akit ugyanazok az öncélú értékelések mozgatnak, mint azt, akinek engedelmeskedik. Hogy az öncélú értékelés jobban ösztö-