Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1940 / 1. szám - SUMMI PONTIFICATUS

SUMMI PONTIFICATUS 13 tanak az államnak afféle határtalan uralmat, vagy pedig maga az állam olymérvü uralmat ragad magához, mint valami feltétlen, senkinek alá nem vetett uralkodó tekintély.1 Mindenki érzi, hogy nagy és alapvető igazságokról van itt szó. De nem mindenki érti és tekinti át világosan, hogy melyek ennek a gondolatmenetnek az elméleti és kritikai szempontból fontos hordozó gondolatai, és hogy mennyiben tekinthetők ezek a gondolatok az európai szellem megnyilatkozásának. Pedig ez utóbbi kérdésre igen könnyű válaszolni. Tulajdonképpen csak a kifejezésmódon múlik, vájjon a vallásos hitnek vagy pedig az egyetemes műveltségnek a kiáltványát tekintjük-e a körlevélben. Amikor az egyetemes műveltség nyelvén beszélünk, akkor az érték, a szabadság, a szellem, a lélek kifejezéseit használjuk ugyanannak az elvnek a megjelölésére, amelyet a vallásos hit nyelvén a legfőbb lénynek, mint a legfelsőbb normák forrásának, legfőbb törvényhozónak nevezünk. Akár vallásos hitről, akár spirituális világnézetről van szó, a lényeg az, hogy azzal szemben, ami külső és érzékszerveink előtt a tér és idő rendjében megjelenik, olyan belső elvre hivatkozunk, amely a téridőbeliség, az anyag és az okozatiság korlátaitól független. Ez a hivatkozás a fenomenonnal szemben a numenonra, azaz a jelenséggel szemben eszmei szerkezetekre vagy mozzanatokra, a gyökere a szellem hitvallásának. Amidőn tehát a körlevél kifogásolja az államhatalomnak a legfőbb lénnyel való minden kapcsolatából való kiszakítását, vagy annak tagadását, hogy az emberi jog az isteni jogtól függ, akkor ezt az egyetemes európai műveltség vagy szellemiség nyelvére akként fordíthatjuk le, vagy írhatjuk át, hogy a jognak és az államnak eszmei, értékbeli mozzanatoktól való függetlenítése az, ami a kifogásnak a hitelvi szempontokon túlmenően is megálló tartalma. Nyilvánvaló ez abból a szerencsés kifejezésből, hogy a «külső tekintély szankciójából* élő társadalmi normákat mondja a körlevél erőtlennek. Hasonlóképpen ott veszti el a jog is a körlevél szerint a lelkekre gyakorolt bensőséges hatását, ahol 1 «Quod profecto contingit, sive infinitus eiusmodi dominatus ex nationis, vei populi, vei ex alicuius civium ordinis mandato, rei publicae attribuatur, sive ipsamet eandem imperandi rationem sibi sumat civitas, utpote dominatrix absolutissima, nulli prorsus obnoxia.» 433.