Társadalomtudomány, 1940 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1940 / 1. szám - SUMMI PONTIFICATUS

IO HORVÁTH BARNA kárhozat büntetését, és majd tapasztalni fogja a próféta szavainak igazságát : «Akik Tőled eltávoznak, a porba iratnak*. Kétségtelen, hogy ebben a most ismertetett gondolatmenetben, ahol a pápa az államhatalom korlátlanságát hirdető tévtannal foglalkozik, van a körlevél mondanivalójának a súlypontja. Amit itt mond, az alapjaikban érinti a társadalomra, a jogra és az államra vonatkozó nézeteinket. A pápa a körlevél jól mérlegelt, remekbeszabott kijelentéseivel olyan igazságot akar ismét érvényre juttatni, amelyet a tévely már-már elborított, tehát ezidőszerint szinte eltakar a szemeink elől. Ép ezért mindenekelőtt pontosan meg kell értenünk, hogy tulajdonképpen mit kifogásol a pápa az államhatalom korlátlanságát hirdető nézeten. Tanulmányunk alapvető szempontja szerint továbbá azt is igyekszünk kidomborítani, hogy a körlevél felfogásában — amely ép ezen a ponton egyenesen a társadalom, a jog és az állam elméletét, tehát tudományos kérdéseket érintő felfogás — mi és mennyi az, ami a sajátos vallási és egyházi szemponton túlmenően egyetemes, közös kincse az európai kultúrának, vagyis bár inspirált, és a sajátosan katolikus egyházi vallásos világszemléleten keresztül inspirált, de mégis az egészet képviselő szerencsés kifejezése az európai szellemiségnek. Bennünket különösen foglalkoztat annak az eszmetörténeti összefüggésnek a kérdése is, hogy a módszeres elvi kétely finom permetévé porlasztott európai szellem vájjon hogyan pihenhet meg és miként találhat kifejezésre a Péter kősziklájáról hirdetett tanításban? A pápa szószerint azt kifogásolja, hogy a közhatalmat az örök lénnyel való minden kapcsolatából vakmerően kiszakítják, akitől pedig mind az egyesek, mind pedig az emberi közösség, mint első alkotójuktól és legfőbb uruktól, függenek.1 Kifogásolja, hogy a közhatalmat mindenféle magasabb norma alól, amelyek mint legfőbb forrásukból, Istentől erednek, felszabadítják, és annak a legteljesebb cselekvési képességet tulajdonítják, amelyet egyedül az ingadozó és változékony önkényre vagy 1 «. . . publicae rei potestatem a quolibet nexu cum Sempiterno Numine vindicant, ex quo quidem veluti primo auctore supremoque dominó cum singuli, tum humana congregatio pendent.» 431.