Társadalomtudomány, 1939 (19. évfolyam, 1-5. szám)

1939 / 1-3. szám - Néperő, nemzeterő, államerő

XÉPERŐ, NEMZETERŐ, ÁLLAMERŐ. Ma, amikor a gondos nemzeti önvédelem minden erőt szolgálatába akar állítani, elsőrendű feladat annak vizsgálata, hogy a nép szaporulati rekonstrukciója, — a nemzet, mint folytonos értékigenlés és értékformálás, — az állam, mint naponkint megújuló uralomgyakorlás, szervezés és védelem, — milyen erőknek müve s azok milyen összefüggésben állanak egymással, megvalósulásuknak mi az eredménye, működésüknek milyen akadályai vannak? A keletkezés és újrakeletkezés ezen tényezőit nem méltatja figyelmére — úgy látszik — építeni a romokon kívánó, csak a jövőre tekintő, magabízó és türelmetlen akarat, köteles vállalnia azonban a monomániás megoldás következményeiért a felelősséget s azokért eleve — az elmarasztalást is. Egyébként is, a szenvedély, vagy egy jelentős problémára összpontosult figyelem, azt eredményezheti, hogy az élő egésznek, az egységnek látása megszűnik, a figyelem kórosan megszűkül és a részt egésznek vélve nem látja annak igazi jelentőségét, egyéb, talán fontosabb alkotó tényezőkkel való összefüggését. Gondoljunk másfelől arra is, hogy mennyi túlzásnak forrása a kétségbeesés és alaptalan pesszimizmus, amelynek szülője szintén nagyon gyakran a tények nem ismerése, vagy az azokat irányító elvek és törvényszerűségek figyelembe nem vétele. «A néperő csökkenő — halljuk gyakorta. — «A népnek nincs ellenállóereje. A nemzeti erő elevensége és megújító ereje aláhanyatlik. Az állam ereje nem elégséges ahhoz, hogy a nemzet a maga önálló létét, mások segítsége nélkül és nemzeti öncélúsága jegyében élhesse.» — De azt is mondják, hogy csak a néperő fejlesztése, az állam minden áron való erősítése segíthet az egészségtelen közállapotokon. Mi van mélyebb tartalom ezekben a különböző jelszavak formájában jelentkező állításokban?