Társadalomtudomány, 1939 (19. évfolyam, 1-5. szám)

1939 / 1-3. szám - Néperő, nemzeterő, államerő

i6 TRÓCSÁNYI GYÖRGY A nemzeti közösség tagjaiban él egy sajátságos eröélmény, amelynek felismerését könnyűvé tette az elmúlt két év tapasztalata. Eddig is gyakran hallottuk : «ha húszmillióan lennénk, minden máskép volna», ami azt jelentette nyilvánvalóan, hogy «ha erősebbek lennénk», akkor nemzeti feladatainkat tökéletesebben oldhatnék meg. Ezek a szólamok azonban gyakran arra szolgáltak, hogy igazolják az erőfeszítésről való lemondást, a küzdelemtől való visszahúzódást, az adott lehetőségek legjobb kiaknázásának elmulasztását. Az 1938. év őszén fenyegető háborús veszedelem alkalmával elemi erővel jelentkezett azonban egy dühnek minősíthető közhangulat, ingerülten kutatva, melyek voltak azok a feladatok, amelyeknek idején való elvégzése esetén erősebbek lehettünk volna államilag, nemzetileg, népileg. Az volt az egyik napról a másikra kialakult közmeggyőződés, hogy mulasztások történtek a szervezés területén, a nemzeti szellem nem volt elég éber és egységes, erkölcsi hatóereje elgyengült; de minden irányú kritika alapját az a hit képezte, hogy magát a néperőt, az anyagot, jónak és értékesnek tartottuk s a hibát más tényezőkben kerestük. Önön erőnk átélése, amely lehet erő-, érték- és hatalomtudat, a gyengeség és pedig mértékében nem indokolt gyengeség érzetét váltotta ki, — ugyanakkor, amikor az idegen és ellenséges erők (különböző okok következtében) jobban szervezettségének elismerése elől nem lehetett elzárkóznunk. S az a mód, ahogyan az idegen erő teljesítményeit egyes csoportok vagy rétegek értékelték, egyben arra is figyelmeztetett, hogy úrrá lett a nemzet életére végzetessé válható oly meggyőződés, mely a mulasztásokat nem esetlegeseknek tekinti, hanem nemzeti karakterünkből kifolyólag végzetesnek tartja. Nem a hibákat, hanem önmagukat leplezték le ily módon. Más országok, nemzetek elért eredményeiről, teljesítményeiről a legteljesebb elismerés hangján szólhatunk ugyanis, de magának az erőnek bámulata azonban, amely azokat létrehozta és megalkotta, a teljes tehetetlenség és férfiatlanság, ez esetben az impotentia publica magatartása. Egyértelmű ez azzal, mintha valaki egy szép és egészséges gyermeket látva, rajongva arról áradozna, hogy milyen pompás apja lehet a gyermeknek. Aki belső váddal kapcsolatban látja az erőszervezés és kifej-