Társadalomtudomány, 1939 (19. évfolyam, 1-5. szám)

1939 / 1-3. szám - Illúziók a magyar közéletben. Lélektani szempontok

s DÉKÁNY ISTVÁN «akaratos» félálomba-ringatással ér fel. Különös törekvés ez : álomba ringatni magunkat s azt hinni, hogy ez az élet aktivitása, pedig ellenkezőleg : aktivitástól való elhúzódás. Más kérdés az illúzió mibenlétén túl jelentkező kérdés : mik az illúziók okai. Láttuk, vannak /^'/realisztikus és antirealisztikus illúziók. Az okaik is valószínűleg mások, de bizonyára van közös ok is. Erre térjünk rá. Sajátos élettény az, hogy a valóság látása többé-kevésbbé kedves ; kedves akkor, ha jól megy a sorunk, ha felfelé ível a sorsunk. Nem tudjuk a sorsot — ez elemi tény — mindig kedvünk szerint alakítani, sőt «sors» éppen az, aminek a lényege nem akaratunk szerint megy; a sors keze «érint» bennünket, mint valaminő idegen hatalom ; a sors «sujt» bennünket, avagy hirtelen «ránkszakad», mint valaminő veszedelem. Sors az, hogy 1838-ban Pesten árvíz volt és semmiféle erőfeszítéssel nem tudtuk elhárítani; sors a tatárjárás, a török-korszak stb. Amikor tehát a sorsra mintegy rádöbbenünk, érezzük, hogy a mérleg nyelve nem akaratunk szerint hajlik, nem tehetünk «még több» akaratot az egyik serpenyőbe ; az átbillen, mert a másik serpenyőbe akaratunk által lényegében érintetlen h&tdlomtöbblet került bele. IZröaránytalanságról van tehát szó, a kárunkra. Ez bizonyára messzebb vezető, újabb szóval «sorstudományi>> kérdés. De itt csak egy mozzanat érdekel: a dolog politikai lélektani oldala. Hogy a sors nem kedvező, rendszerint akkor érezzük, amikor önkifejtésünk elé mered súlyos akadály. Aki passzív, igénytelen, vagy sztoikus, az a sors lélektani nyomását vagy nem érzi, vagy «elvileg» elutasítja — ez utóbbi a sztoikusok nagy életművészeti szabálya. Nem kell szenvedély, éles akarás, s akkor nem is érezzük a sors gátját vagy ellenlökését. Lélektani oldalon kell a kedvezőtlen sorsot kivédeni: le kell apátiával becsülnünk a pathos-t, azt, amit aztán a kereszténység már mint «perturbatio animi»-t nézett le.1 Már pedig az ön1 Tudvalevőleg az ú. n. szenvedély évezredes lebecsülésével először Hegel állott szembe : «Es ist nichts Grosses ohne Leidenschaft vollbracht worden, noch kann es ohne solche vollbracht werdem. Vannak, nagyon is vannak káros szenvedélyek, viszont a köznyelv is tud arról, hogy egyeseket «nemes szenvedély* fűt.