Társadalomtudomány, 1939 (19. évfolyam, 1-5. szám)

1939 / 1-3. szám - Illúziók a magyar közéletben. Lélektani szempontok

ILLÚZIÓK A MAGYAR KÖZÉLETBEN. (Lélektani szempontok). Magyar közéleti életet élő emberek körében régóta különös szerepet játszik az illúzió, mint valóságellenes magatartás. Úgylátszik, leginkább a középső rétegekben van meg s évszázadok óta állandó, bár hullámzik intenzitása, embert elfogó ereje ; ez természetes. Régi illúzió pl. az «una eademque nobilitas», mely puszta hipotézis ; hite annak, hogy a középnemes is époly rangú, mint a főnemes, holott nem az. Látható ebben az, hogy az illúzió nem más, mint a valóság egy fokkal jobbnak látása, jórészben autoszuggesztió, melyre ráfanyalodunk, hogy helyzetünk rosszabb voltát ne vegyük észre. Az illúzió funkciója — önmagunk felemelése, de csak gondolatban ; az árny megvan, de csak a fényt akarjuk látni. Az üy magatartás tehát elfordulás a valóságtól, félig realisztikus magatartás és így egyben öncsalás, délibábos képek melengetése. De néha kígyót melengetünk a keblünkön : nagyon is megcsaljuk magunkat s durván megsértjük a valóságot, amelynek sötét vize fölött álltunk s nem vesszük észre, hogy kisiklott a palló lábunk alól. Az előbbi példa ugyanis csak azt mutatta, hogy a valóságot «egy fokkal» jobbnak szeretjük látni, mint aminő. Egy következő illuziófaj már «egyáltalán» nem kívánja látni a valóság sötét árnyékát : az üy illúzió valóságellenes, azaz anft'realisztikus. Ilyen volt 1918 előtt az az illúzió, hogy a nemzetiségek egykor «be fognak olvadni»; avagy: «aki magyar állampolgár, az eo ipso magyar», és szerves része a magyar államtestnek. Ez már önveszélyes, azaz exisztenciális illúzió, mert mikor ezzel hitegette magát a politikai eszmélkedő, akkor vakká tette magát, csak nemzetiségi «izgatást» látott ott, ahol nemzetiségi szerveződés folyt s öntudatosítás — ellenünk. Az üluziónak politikai-lélektani funkciója, szerepe : féltudatos palástolás, vagy alig tudatos önbiztatós, mely szinte