Társadalomtudomány, 1938 (18. évfolyam, 1-5. szám)
1938 / 1-3. szám - ETIKA ÉS BÜNTETŐJOG
ETIKA ÉS BÜNTETŐJOG 19 Ha tehát feladjuk a büntetés a priori felfogását, mi lesz az értelme a megtorlásnak? Mi az oka annak, hogy amikor végső konzekvenciákig keresztülvisszük egy puszta védekezésre beállított büntetőjog gondolatát, mindig marad valami hiányérzet s az ilyen jogterületet nem tudjuk többé büntetőjognak érezni, hanem puszta közigazgatási adminisztrációnak, mely a büntetőjogot nem pótolhatja. A tiszta védekező büntetéssel szemben az emberek elsődleges reakciója mindig a Grotiusé : nem lehet, hogy súlyos büntettek ne legyenek büntethetők. Ha feltesszük is, hogy minden gonosztevő beteg és minden bűncselekmény társadalmi tényezők eredménye, mégis lehetetlen, hogy az egyik ember, aki ilyen és ilyen gonosztetteket követett el, ugyanolyan elbánásban részesüljön, mint a másik, aki önhibáján kívül leprába vagy elmebajba esett s ezzel vált veszélyessé a társadalomra. Fennmarad tehát a megtorlásnak valamilyen kiirthatatlan szükségessége, s éppen ez az, amit vizsgálni kell. A megtorlás, ha leteszünk arról, hogy a világharmóniából vezessük le, távolról sem tisztázott fogalom, melyet a büntetőjog készen vesz át az etikától, hanem ellenkezőleg, nagymértékben tapasztalati és társadalmi vonatkozású jelenség. Megtorlás alatt oly hátrányos következményt, szankciót értünk, melyet valamilyen érvényes társadalmi szabályrendszer igazol és előír. Ezzel azonban nem ragadtuk meg teljes egészében a megtorlás jellegzetes vonásait, mert hiszen a társadalmi szabályrendszerek, így a különböző nem büntető jellegű jogterületek is számtalan hátrányos jogkövetkezményt : kártérítést, bírságot, végrehajtást írnak elő, amelyek egyike sem megtorlás és nem is büntetés. A megtorlást mindezektől határozott és félreismerhetetlen emocionális jellege különbözteti meg : a megtorlás a jogi eljárások racionalizált és intézményekbe merevített formájában is felháborodásból fakadó és felháborodástól izzó jogkövetkezmény. Ezért nem vagyunk képesek elfogadni olyan büntetési rendszert, amely pusztán célszerű védekezésre van beállítva : közönyösnek, túlságosan megértőnek érezzük a bűncselekménnyel szemben ; hiányzik belőle a sértett ember, a sértett közösség felháborodásával való szolidaritás, ami minden intézményes megtorlás jellegzetes vonása. Ha a megtorlásnak ezt a jellegzetes emocionális voltát össz-