Társadalomtudomány, 1938 (18. évfolyam, 1-5. szám)
1938 / 1-3. szám - ETIKA ÉS BÜNTETŐJOG
i8 BIBÓ ISTVÁN tetés1. A másik oldalon hangsúlyozzák, hogy a preventív szándékú büntetés nem materialista és amorális, sőt ellenkezőleg, éppen ez nevezhető par excellence erkölcsi büntetésnek. Ezek a mérsékelt, kiegyenlítő álláspontok a büntetőrendszer gyakorlati reformjai terén könnyen megegyeznek egymással s a büntetés mellett elősegítik a biztonsági intézkedések : javító nevelés, dologházi őrizet stb. térfoglalását is. De bármennyire is méregfogát vesztette ez a vitakérdés és megritkultak a szélső állásfoglalások, a büntetőjogi elméletek központi alternatívája ma is ez, és ma is szinte kötelező e klasszikus szélső pólusok között először elhelyezkedni s csak ezután térni rá a büntetőjogelmélet részletkérdéseire. A következőkben azt az utat fogjuk keresni, mely a büntetés értelméről szóló klasszikus vitakérdés teljes felszámolása felé vezet. A két szembeállított tétel mindegyikéből ki kell emelnünk azt a lényeges momentumot, mely rávilágít a büntetés funkciójára s rá fogunk jönni, hogy e momentumok nem ellentétesek egymással. Fenntartás nélkül elfogadandónak ítéljük a büntetés a posteriori felfogását, vagyis azt, hogy a büntetőjogi büntetés értelme nem tapasztalaton és jogon kívüli értékekből származik, hanem, mint minden jogintézmény, meghatározott funkcióval bíró társadalmi eszköz egy társadalmi cél szolgálatában. A kezdeti és plátói görög filozófiának az a kozmikus felfogása, mely szerint a büntetés a világharmóniát állítja helyre, mély gondolat és szép hasonlat, de semmit sem mond arról, hogy a büntetés mint jogintézmény, hogyan hivatott a világharmónia helyreállítására. Más helyen viszont maga Plató is olyan nevelő és javító értelmezést ad a büntetésnek, amelyre a legszélsőbb pozitivisták is ugyanannyi joggal hivatkozhatnának. Minden kísérlet, mely a priori akarja igazolni a büntetést mint jogintézményt, jellegzetes esete a rosszul alkalmazott metafizikai igazolásnak és ezzel együtt a metafizika diszkreditálásának. A jog és minden intézménye empirikus, erkölcsi és társdalmi célok szolgálatában álló apparátus, értelmét csakis az a funkció adhatja meg, amit a társadalomban kifejt. 1 Heller Erik: A büntetőjogi elméletek bírálata. 1924.