Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)

1937 / 1-2. szám - A társadalom vezetői. (A vezető-kategóriák kérdése.)

A TÁRSADALOM VEZETŐI 23 típus a lelket legbensejében igyekszik érinteni, magát az embert formálni. Nem híve szerződéseknek és diplomáciai tárgyalásoknak, jobban hisz az érzületek állandóságában, a belső beállítottságban,1 főkép abban az objektív értékvilágban, mely mindenkit éthosza mélyén közös nevezőre tud hozni. Amit tesz, kompromisszumoktól mentesen igyekszik tenni, s «csak annak a jogát veszi tekintetbe, aminek szükségkép meg kell születnie» (Nietzsche). Ezért lesz áldozatos hős, apostol. Általában idealista, akinek érzéke nem a mának, hanem a holnapnak hangjait hallja ki a történet lármájából. De reálpolitikus is tud lenni.2 Korunk tiszta, széles körre ható missziós vezetőt alig tud felmutatni.3 Egy-két reálpohtikus államművész is csak áthajlik erre. Mi sem jellemzőbb korunkra, mint az, hogy egyre egyetemesebb kérdéseket tesz fel, missziós vezérekre áhítozik, és legtöbbször részletválaszokat kap, vezetői szükkörű állam- vagy társadalmi vezérek, többnyire ügyvivő típusúak, legjobb esetben politikai művészek. Régibb korból kell vennünk tipikus példát egy küldetéses (missziós) vezető lelki arcára. Széchenyi naplóiból tudjuk, minő petyhüdt korba született bele, Metternich stagnáló korába s mégis magasabb küldetésre lobbant a lelke : oly erős benne egy általános missziós hit, hogy külföldön jártában egy pillanatra fel1 Minden időben élt egy népies közvélemény, melynek kedvelt tétele az, hogy «a politikusoknak nevelni is kell a népet». Ez voltakép annak a kiérzése, hogy magasabb politikai vezetők necsak aktuális ügyeket végezzenek el, bárminő művészettel, hanem legyenek a lelkek magvetői is, készítsék elő a jövőt a lelkekben. Ez nem más, mint népies missziókívánás, «magasabb (missziós) vezetéso utáni vágy. Az idealista politikus a reálpolitikustól abban különbözik, hogy az előbbi a jövőnek reálpolitikáját célozza; az utópista viszont teljesen talaj talán kívánalmakat melenget. 2 A missziósvezért nem szabad úgy elképzelnünk, mint egy magasrendű prédikátort, akiből azonban teljesen hiányzik a politikai művész vénája. A vezetés síkjait nem úgy képzeljük el, hogy ami az alsóbb síkon van, az teljesen hiányzik a felsőbb síkon, hanem épp fordítva, az alsóbb síkon hiányzik az, ami a felsőbben már jelentkezik. 3 «Korunk világnézetének realisztikus és szkeptikus szelleme kevésbbé alkalmas lelki éghajlat a pozitív eszmék megszerkesztésére s a beléjük vetett hit erejének fokozására a régebbi korok világfelfogásának szilárdságával szemben : minden kétségessé válik ; semmi sem állandó és szilárd hit tárgya.» Kornis : Az államférfi. I. 93. 1.