Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)

1937 / 1-2. szám - A társadalom vezetői. (A vezető-kategóriák kérdése.)

^4 DÉKÁNY ISTVÁN csillan benne, hátha neki a — török népet kell kivezetnie a rom­lásból. Utazásaiból hazajőve, fellép az országgyűlésen. A többi ismeretes. Dessewffy éleshangú kritikája nemcsak külföldiessé­get emleget, hanem a «szakszerű» kritika hiányát . . . Gyökeres félreértés ez. Mintha Széchenyi ügyvivő vezetőként egy-két refor­mot akart volna lebonyolítani. Ellenkezőleg, Széchenyi tipiku­san küldetéses, missziós vezér, aki Új-magyar Élet zászlóját bontogatta ki, új életfeladatokat új életfelfogásban rajzolt elénk. Kossuth már szűkebb igényű : inkább csak egy új, függet­len, alkotmányos államforma bábája, tehát főleg állampolitikai vezető, csak mellékvágányon tér rá új életforma követelményeire. Példánk bizonyára élesebb fénysávba helyezi, hogy minő más a vezető igénye s rákészülődése feladatokra aszerint, hogy alacsonyabb, vagy magasabb vezető-síkon jár, illetve erre gravitál, továbbá minő más a vezetőváró közönség is igényének fokozatára, mintegy felkínált fórumára nézve. Vezetői igény szempontjából Mussolini nem kívánt túl­menni állama szempontján. «A fasizmus nem export cikk.» Mussolini étatista, de ép azért, mert új államerőket hoz fel­színre, biztos érzékkel felismerte, hogy új állam-éthoszt is kell akarnia. Nem az egyetemes emberi lelket formálja, tehát inkább a politikai művész kategóriájába, mint a missziós típusba tar­tozik. Mindamellett bizonyos irányú «új államéthosz» mást, pl. új gazdasági éthoszt is von maga után — ez is összefüggésben van az állammal —, majd a néperőt kívánja ápolni. így szinte akaratlanul átsiklik tevékenysége egy szélesebb lélekformáló, missziós síkra. Hogy mennyire más a missziós vezér és a politikai művész, jól a renaissance kora mutatja meg,1 nálunk Mátyás, aki éli a renaissance-életet anélkül, hogy új, alkotó állam-éthosz után sóvárogna. Politikai művész, aki hidegen számítgat, kombinálja az erőket, lehetőségeket, tehát «reálpolitikus». Csaknem mindent elér, amit akkor elérhet. Ezzel szemben a missziós véna célja érzületi magvetés. A lélek-plasztika elhanyagolása miatt a politikai művész bizo­nyos érzületi ürt hagy maga mögött. A közönség maga is nem egy­1 L. A. v. Martin, Kultursoziologie der Renaissance c. remek össz­képét, Handwörterbuch d. Soziologie (1931). 495—510. lk.

Next

/
Thumbnails
Contents