Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)
1937 / 3-5. szám - Társadalomrajz a bíróság előtt
FIGYELŐ 235 vállalják azt a bizonyára alaptalan látszatot, mely szerint elítélendőnek tartják a legszegényebb, de egyben legnépesebb magyar néprétegek helyzetének és bajainak feltárását, ha ez a nagybirtokosokra kedvezőtlen következtetésekre ad alkalmat? Nyilván nem a nagybirtokosokkal való ösztönös egvüttérzés, hiszen bíráink nem ebből a néprétegböl kerülnek ki s mint a magyar értelmiségi középosztály legműveltebb és legnagyobb életismerettel rendelkező képviselői azzal is tisztában vannak, miképpen függ össze az egyetemes nemzeti érdekkel a nagybirtokos népréteg társadalmi szerepe s miképpen az agrárszegénységé. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a felelős tényezők a törvény szerint független bíróságot befolyásolni kívánták volna s azt is, hogy bíráink az ilyen, egyébként fel sem tételezhető kísérletnek engednének. Az ítéletekben tehát teljesen spontán igazságszolgáltatási felfogás nyilvánulását látjuk, sőt abban is, hogy a védelem bizonyítási indítványai nem találtak elfogadásra. Nem fér össze bíráinkról alkotott fogalomképünk tisztaságával annak feltételezése sem, hogy az ügyész által kifogásolt munkákat egész terjedelmükben el ne olvasták volna, tehát azt kell hinnünk, hogy tisztában voltak a megvádolt írók lelkületével s azzal, hogy a magyar nép nehéz sorban élő millióinak sorsán kívántak segíteni. A könyvek nem a nép érdekelt rétege, nem az elemi műveltségű, vagy még ezt is nélkülöző falusi és tanyai szegénység számára írattak, ezek lázítására nem is alkalmasak. A munkák szemmel láthatólag az értelmiségi középosztály, sőt itt is a valóban magyar szellemű réteg tájékoztatására és a falusi agrárszegénység irányában támadt nemzeti feladatok feltárása céljából készültek. Az izgatás mellett <inemzetgyalázás»-ról is olvasunk. Ez a rettenetes bűncselekmény a magyarság ellenségei részéről inzultálja időnkint fajtánkat szerető érzületünket s elkövetése legbensőbb meggyőződésünk szerint magyar ember részéről lén vegében hazaárulás, melyet nem követhet el más, mint aki népét meggyűlölte s annak ártani akar. Népünk bámulatosan fejlett jogérzékre jellemző, hogy amikor a társadalmi bajokat kritizáló írók a nemzetgyalázás vádjával illettettek, mindenkinek azonnal Berzsenyi feledhetetlen sora jutott eszébe, az, amely mindnyájunk lelkébe markolt valamikor s mely fajszeretetünket oly páratlanul erősítette : «Mi a magyar most?
