Társadalomtudomány, 1936 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1936 / 1-3. szám - Alkat és közösség a szellemi életben

3Q MARÓT KÁROLY bizonyos nem-differenciálódott, komplex alkatállapotok jelenvolta szokott lenni, ellenben szó sem lehet heterogén elemeknek differenciálatlansággal történő összeforrasztásáról (ami contradictio in adiecto), mert a dramatikus tett differenciálatlan pillanatának nincsenek elemei, illetve ezek csak egy más sík és más világ nyelvén lesznek mint mágikus, vallásos, lírai stb. elemek tudatosíthatok :J Ahelyett, hogy a valóságos, differenciálatlan, élményszerű költészeti terméket apotiori csak revivalnek, egy bizonyos, megfelelően egyéni, bár közvisszhangra számítani alkalmas, komplex lelki totalitás új-megelevenedésének látná, ő ezt érdemben mindig csak egy ősminta tudatos-szándékolt újjáteremtésének tekintette és nem mondta ki, hogy minden költészet-magyarázatnak és fejlődés-elképzelésnek egyedül a biológiai alap megérteni-próbálása alkothatja helyes kiindulását s így a «mese» sincs kiveszőben, legfeljebb másul. Enélkül aztán számára pl. a kesergő-, bujdosó-, rab- és betyár-énekekben szükségkép «az első személyű hősdal emléke» mint «finn-ugor hagyomány» fog tovább élni (Sz. N.), holott helyesen úgy igaz, hogy ugyanez a fajta «finn-ugor alkat» favorizálja és alimentálja ezeket a valóságos balladákat is, amelyik a Jakubovichtól feltett fajta, egykori hősdalokat is teremhette (1. Honfoglalási hősi énekeink előadásformájához, M. Nyelv, 1931.)- De még nem is ezek itt a legfőbb mulasztás ! A mi fejlődés-elképzelésünk, a költészet mivoltának meglelése után, apriori mint magától értetődőt követeli a költészet további osztályozásának a megértetését és indokolását. Adott esetben, más szóval, mi természetes kötelességünknek tudnók a népmesének és a népballadának közelebbi, pontos helyét az ú. n. «költői» formák skálájában meghatározni. Iparkodtunk volna részletesen rámutatni, hol van és miért, ama különös költészetfajták határa, amelyek szemben a mi értelmünkben vett modern «költői»-nek artisztikus forma-igényével és tiszteletével, ezt az oldalt az élet jelenségéhez képest aránytalanul lényegtelenebbnek engedélyezik ? és mi az az igazi sajátos funkció, amely ilyen külön 1 V. ö. Von der Leyen, Volkstum und Dichtung, 1933. 10. 1. stb., bár máskor ő is az egyáltalán nem ritka, hagyományos időhibával szokta magát kifejezni ; v. ö. 20., 161. 1. stb.