Társadalomtudomány, 1936 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1936 / 1-3. szám - Alkat és közösség a szellemi életben

28 MARÓT KÁROLY (gondolati, okságos) alapról való pillanatnyi reflexszerű elkapcsolódás által és az azonnal újrafelébredés kényszerű feltétele alatt következhetnek el : egy bármennyire «lelki» alkotás is a valóságban mindig csak az igazán való jelenhistoriai és szociális folytonosságából fog eredhetni és arra lesz irányulandó. Minden időtlen és mégis szóba kényszerülő megelevenedésnek csak a körülvevő társadalom aktuális fejlettsége, nyelvigényei írván elő a formaruháját (csak egy közös «nyelv» útja vihet kifelé az egyik emberből a másikba), szükségkép a közönség vagyis a mindenkori társadalom fogja az élmény mindenkori «fordításának» az — egyénileg legfeljebb kicsit tovább vihető — nyelvét meghatározni. Azt, hogy pl. egyszerű hangkitörés, értelmetlen szótagismétlés (mint főleg a primitíveknél); vagy hangulatfestö praeludium (mint népdalaink kezdő soraiban) •} vagy hideg és józan színben játszó szóművészet, azaz forma szerint már-már teljes élettagadás (mint Adynál, St. George-nél, Thomas Mannnál) szükséges-e az élmény másokban való kellő hatásához. A költői, egyszóval mint tipikus szellemi alkotás egyszersmind, a mindenkori társadalmat is, mint a hagyományok elengedhetetlen alapját, fokozottan feltételezi. Sőt még lényeges különbség sincs a primitív és modern viszonyok költője, meg a «munkatársai» között. A névtelen primitív, akik csak az élen táncol és a mindenkitől tudott(-nak vélt) összefüggést hangossá teszi, ugyanabban a szoros összefüggésben és összeműködésben ugyanúgy csak «arasznyi jövőket)) készíthet, mint modern költőtársa. Lényegében minden költészet szükségkép csak communal poetry lehet, szigorúan adott határokkal és lehetőségekkel, úgyhogy ezen az alapon is : bár a közönség aktivitása primitívebb körülmények közt talán kézzelfoghatóbb szokott lenni, a «népi», «paraszt», «mély», stb. vonásokat ebben a vonatkozásban : szószaporítás túlhangsúlyozni. Egy Heine-dal — állandóan variálva — válhatott népballadává, egy Wilde Oscar-féle modern mese — bevált motívumokból modernizálva — a maga publikumára ugyanazt a teljes hatást képes gyakorolni, mint a népre a magáé és Von der Leyen helyesen állapítja meg az «Ursprüng1 V. ö. A költészet lényege és formája, Bp. Szemle, 1927. 600. sz. kül. 249. k.; Lényeg és Gondolat, Széphalom Ktár, 1927, 21. kk.