Társadalomtudomány, 1936 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1936 / 1-3. szám - Alkat és közösség a szellemi életben

26 MARÓT KÁROLY még a költészet legkultúráltabb formáira is, bizonyos, sajátosan kétfelé beállított határeszközök jellemzőek, ú. m. ritmus, rím, alliteráció, refrén és parallelizmus, de általában dramatikus előadás (recitálás), esztétikai értékű szavak keresése s egyéb «értelmetlen» életszimptomák, mint a gondolati síkban az életmozdulatok megfogására és felidézésére legkészebb formák. A költészet ilyen felfogása mellett azonban, csak nagyon is természetesen : ahhoz, hogy a varázskör záruljon és egy költői szempontból tökéletes teljesítmény bekövetkezzék, elvben nem lesz szükség az előző, tökéletes kísérletekre ; a szellemi érték megjelenésének a lehetősége nyilvánvalóan nem annyira a történeti múlttól és «mélykultúráktól» vagy ilyenek továbbéléseitől, mindig inkább egy individuális alapon, ma és bármikor jelenhető és jelenő, szublogikus (tettszerű) alboltozásnak a lététől, illetve megelevenedésre való hajlamától van meghatározva. Még egy a produkció és reprodukció határain bizonytalanul álló műfajnál, aminő pl. a mondott mese, — még az ilyen műfajoknál sem az «ős» —, csak egy célként bizonytalanul érzett ideál-forma a fontos. Hiszen ha az alkati alap fennforog, a múltban épúgy mint a jelenben vagy jövőben, a mélyben csakúgy, mint a magas kultúrában és a parasztnál nemkülönben, mint az úrnál (Goethe) «beteljesedhetik»; enélkül sehol. Egy mese újra, a régitől függetlenül is, megtalálható. A hasonló alkatok egykori, hasonló törekvései legfeljebb intellektuális úton megkönnyítői lehetnek egy új alkat tudatos önbeigazításának ; a szóbeliség, vagyis az eleven, előadandó költészet (mese stb.) hagyományként érzett és őrzött «fordításai» legfeljebb segítsége az ú. n. reprodukálónak egy hasonló, termékeny élet-állapot felidézéséhez, de mindig csak segítsége. Egyéni érdekeltség vagyis a maga szükségletének megfelelő változtatások nélkül még az «előadó» sem reprodukálhat, mert nem csak-előadó ; amint pl. a nép ajkára került műdalok, sőt a tudós főktől másolt «codexek» is a legújabb időkig okmányszerűen mutatják, hogy az igazi előadó-olvasó a költők tüzénél szükségkép a maga gesztenyéjét szokta megsütni. A költői termék csak mintegy «társszerzők» útján él tovább és mindig külön, lassan tudatosodó önfegyelmezésnek kell a változtatás-nélküli másolásra és tradálásra ránevelnie, mert a dolog nem magán a «szövegen», hanem az egész élmény-bekövetkezésen fordul;