Társadalomtudomány, 1936 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1936 / 1-3. szám - Alkat és közösség a szellemi életben

22 MARÓT KÁROLY legjobb, egyéniségén túlmenő objektivációit, — az új objektivációt. A történet — mondja Sprangerrel — tele van renaissance-okkal, régi ideálok felújításával, régi kultúrkincsek új felhasználásával. A feltámadás módja örökké nyitva áll. Azt hiszem azonban : bármennyire jellegzetes és uralkodó vonásunk is az öntudatos gondolkozás és az eltökélt (etikai) valósítás, — az ember eleve nemcsak mint «szellem» azaz mint tudatos szubjektum, normákhoz igazodva, hanem hiány- és kényszerérzésektől vezettetve, ösztöneitől irányíttatva, mint lelkes lény is hat a történeti fejlődésre, része a történelemnek, sőt : a szubjektív szellemben az őneki megfelelő ideális normarendszert mindig mint Joó is sejteti, apriori kellett az objektív világ irracionális kultúrhatásainak és ezekben az ösztönöknek is alakítaniok. Az emberi szubjektív lélek mindig nemcsak külső értékeszmények, hanem apriori biológiai előzmények, egy sereg aracionális és anetikus momentum alapján is foglal állást (jóllehet bizonyos észképletek ezekben a megmozdulásaiban is nyilván alusznak), sőt elsősorban így foglal; akár értékekké emeltetnek — utólag, tudatosan — ezek a momentumok, akár maradnak magyarázatlan természetességnek és kényszerűségnek. Amennyiben viszont a szubjektív «szellem» és a szubjektív «lélek» állásfoglalása a valóságban elválaszthatatlan egymástól, nyilván történeti rezultánsaik : új tetteink is, mint változó egyes ötvözetek, megfelelően változó arányok szerint, majd olyan fejlődést fognak mutatni, amelyet mint egy látható és látott normának korszerű megújítását, inkább renaissancenak lehet ; majd olyat, amelyet mint inkább a lélek örök ele ve-adottságának ok- és alkalomszerű megelevenedését, jobban revivalnek1 lesz tanácsos minősíteni, maga a teljes történeti élet pedig természetesen mindig egyaránt és egyszerre lesz renaissance és revivalszerű. Valamely normatívumnak a pusztán-eltökélt objektivitása : nyilvánvaló elvi lehetetlenség, miután még a leggondolatosabb szubjektív szellem is, eleve, irracionálisán is meg van határozva. Ám a racionalisztikus túlhajtás sokkal jobban zavar majd a túlnyomóan érzelmi-akaró habitusunktól, illetőleg pillanattól, 1 Közelebbről 1. Hagyomány és Fejlődés, Társadalomtudomány, 1935. 35 kk-