Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - Hagyomány és fejlődés

HAGYOMÁNY ÉS FEJLŐDÉS 39 a hanggesztusnak kettős (animális és intellektuális) értéke folytán,1 — csak majd hozza magával a reflexiót és a magyarázatot. A survivalek fix törzse, csakúgy, mint a közkincsekké válandó folklóré-, illetőleg népköltészeti motivumok,2 animális-szublogikus3 reakcióként születnek, hogy mint ilyen az egyszeri-öncélú aktust szokássá szankcionálni hivatott ráeszmélést4 is provokálják, és ez az oka éppen, hogy az utóbbinak a mértékével egészében felmérhetők, apriori sohasem lesznek. Hogy az utcai szentkép azonos gesztusreakciót (térdreborulás stb.) váltson ki az európai katolikus hívőből, meg a néger neophytából, éppen olyan kényszerű, amilyen bizonyosan lesz majd nemcsak fogyatékos, de egyeztethetetlenül ellenmondó is a hivatalos egyházi, meg a feketének a primitív magyarázata. S ugyanígy pl. a kereszténységben nem egyszer «túléltek» valamely görög vagy római kultuszhely relikviatiszteletének külsőségei az értelmezés merő másfélesége mellett stb. Amikor azonban így a mindig lehető survival jelentkezését — az észokoktól függetlenül — érdemileg csak az okozza, hogy vivője egy állandó potencialitást megelevenítő konstellációba jutott, az sem lesz már — harmadszor — feltűnő, hogy olykor még a netalán Írásosan is dokumentálható idő- és helyfolytonosságnál, a történetileg és földrajzilag igazolható átvételnél is (ahogy Rose követeli), igenis fontosabb szava van magának a megmozdulás abszolúte és relatíve megfelelő természetének és minőségének. Mindent, mondjuk pl. az «eating the god» egységteremtő gondolatát stb., lehetetlen egyszer kitaláltnak venni és Egyiptomból (mint Eliot Smith teszi) vagy Babylonból vagy akárhonnan leszármaztatni; a kizárólagosan történeti fejlődésvonalat eddig egy esetben sem sikerült ellenmondás nélkül helyreállítani. Viszont azért, mert Bastian egykor logikailag megtámadhatóan, következetlenül képezte ki az «Elementar-gedanke» fogalmát (amely mindenekelőtt legkevésbbé «Gedanke»), távolról sincs még jogunk tagadni, hogy bizonyos lelki mechanizmusoknak csakugyan vannak bizonyos helyzetekben kényszerűen ismétlődő, határozott reagálásmódjai, «forme sempre occasionali nella loro príma espressione»,5 amelyek előző esetek nélkül is, természetes könnyedséggel megelevenedhetnek. Az igazán népies ünnepek és szokások mindenütt állandóan megújulnak s az igazán nagy költők megújra visszanyúlnak a jól meglelt és hatásosaknak felismert népi témákhoz (Faust, Toldi stb.). így posztulálnak Fr. von der Leyen6 paradoxnak látszó «ewige Dichtung», «Elemente der Urzeit und Ele mente aller volkstüm1 A «beszéd» ilyen «keletkezéséhez» v. ö. E. Cassirer, Philosophie der symbolischen Formen I. 1923, 125. kk. * V. ö. E. Phil. Közlöny 1916, 238. kk. 3 A fogalomhoz l. Budapesti Szemle, 1927, 256—8. 11. és Ethnographia, 1931,101.k. 4 V. ö. Goitein, Primitive Ordeal and modern Law, 1923, 166. 1. (custom = «habit of which the herd has become conscious»). 6 Cessi szava, Storia della Letteratura Greca I, 1933, 245. 1. 6 L. Volkstum und Dichtung 1933, 6. k., 85., 91., 105—110. 11. stb.