Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - A politikai eszmék a történelemben

A POLITIKAI ESZMÉK A TÖRTÉNELEMBEN 33 szere, amely mindig s elkerülhetetlenül ódon jelmezekben pompázik, hanem egyúttal valóság is, szellemi és politikai valóság, amelynek eredete, története, okai vannak : meghatározott és fel nem cserélhető helye a társadalmi és politikai történés szigorú sorrendjében. S ha valóság és okai vannak, egyben hatások kifejtésére is alkalmas. S itt az elmélet megint egy új szerepben mutatkozik be : történeti és politikai pályafutás előtt áll, amelyben bizonyos politikai törekvések buzogánynak vagy faltörő kosnak fogják használni a maguk céljainak szolgálatában. A politikai eszmék élete ilymódon korántsem zajlik le abban az egyhangú taposómalomban, amelyben a tantörténet oly gyakran mutogatja nekünk : ellenkezőleg változatosság, sok tarka szereplés és váratlan sorsfordulat jellemzi pályafutásukat. Az államalkotó társadalmi szerződés elmélete pl. amely a görög államelméletben mindennapos és egyaránt megfér az epikureusok és ellenlábasaik, a sztoikusok nézeteivel, később hol a keresztény teokrácia, hol a rendi alkotmányosság, hol a fejedelmi önkény, hol a polgári demokrácia igazolására szolgál. Hasonlóképpen az államhatalmak megosztásának és egyensúlyozásának tantétele, amelyet Aristotelesig visszafutó nyomokon két angol: Locke és Bolingbroke fogalmazott meg, s amelyet Montesquieu — tévesen — az angol alkotmány leírására használt fel, ezzel akarván eszmei propagandát csinálni a francia királyok deszpotikus, hatalomkoncentráló törekvései ellen, — az ő befolyása alatt végül két nagy forradalomban lett közvetlenül irányadó elméletté : de Amerikában a bírói hatalomnak, Franciaországban a bürokráciának megerősítését szolgálta. S ez éppen az újkori, nézeteikben ritkán eredeti politikai elméletek jelentősége számunkra : hogy alkotórészei, tényezői egy történelmi folyamatnak, amely még a szemünk előtt van, amelyben még tisztán meg tudjuk figyelni a politikai küzdelmek fordulatait s a szerepet, melyet ezekben a divatos <ddeológiák» játszanak. Ezeknek az elméleteknek magukban való elemzése és logikai boncolása csak annyiban van helyén, amennyiben azok bizonyos tények és összefüggések megismerésének vannak szentelve. Mihelyt azonban a politikai irányadás terére lépnek, mihelyt nem azt vizsgálják, ami van, hanem azt adják elő, aminek szerintük lennie kellene : az elméleti kritika értelmetlenné válik. Mert az ilyen, normatív, politikai elmélet jelentősége nem igazságában van, hanem hatásában, befolyásában : mosolyoghatunk Machiavellinek és Montesquieunek a római történet vagy a germán őskor köréből vett fejtegetésein s Rousseaunak a primitív emberiségről rajzolt idillikus vázlatán ; könnyen kimutathatjuk, hogy Kari Marx történetbölcselete dilettantisztikus : a politikai propaganda következményeit, amelyben igéket felhasználtak, ezzel mégsem lehet a világból eltakarítani. Amilyen értéktelen és terméketlen tehát a politikai eszmék merő tantörténete, amely az elméleteket mintegy «légüres térben» adja elő : Társadalomtudomány. 5