Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - A politikai eszmék a történelemben

32 OTTLIK LÁSZLÓ milyen érdekből szabad inkább erőszakhoz nyúlni : ha a hagyományok védelméről vagy a haladás biztosításáról van szó? Ezekre a kérdésekre, mint látnivaló, általában háromféle választ lehet adni: két szélsőségeset és egy közvetítőt : a szélsőségesek pedig maguk könnyen csoportosulnak az ismert «jobb- és baloldali)), azaz ú. n. «konzervatív» és «liberális» politikai nézetek körébe. Persze itt a kombinációknak és árnyalatoknak nyílik némi tere, de a gondolat mégis mindegyre visszahajlik a régi megoldások medrébe, már csak azért is, mert az utókor ritkán tudja s csak elvétve akarja felszabadítani magát a nagynevű elődök befolyása alól : hiszen mennél inkább újszerűek és merészek az eszmék, amiket hirdet, a gondolkozó annál inkább érzi szükségét annak, hogy általánosan elismert nagy tekintélyek támogatását vegye igénybe. Ezért van az, hogy a századok folyamán, valahányszor a gondolkozó emberiség a társas közélet végső problémáira keres válaszokat, mindegyre felidézi a régi gondolkodók klasszikus igéit. De ez a körülmény, amely mindegyre megőrzi számunkra a régi bölcselők nézeteinek érdekességét, egyúttal oka annak, hogy a politikai eszmék történetéről írott átlagos kézikönyvek annyira elviselhetetlenül terméketlen olvasmányok. Hiszen e munkák törekvése az, hogy megismertessék az olvasót az állambölcselők eszmemenetével: s így többnyire csak e nézetek önállótlanságát, az elődöktől való kényszerű függését domborítják ki. E teóriák ezért magukban és különösképpen nagy vonalaikban nem éppen tanulságosak : játszva lehet őket egy-egy címszó, egy szakkifejezés keretébe foglalni s ezzel holt anyaggá válnak, amely a történelem ódonsággyüjteményének tárházába kívánkozik. Már pedig a valóságban nincsen valamire való államfilozófus, akinek nézetei, különösen a maguk jellemző részleteiben, ne volnának izgatóan tanulságosak. Mert meggondolásaik és eszményeik magukra vehetik ugyan a régi elméletek formaruháit s befuthatnak a régi holt vágányokba, mégis azonnal új és egyéni életre ébrednek, mihelyt visszaállítjuk azokat annak a történelmi és társadalmi helyzetnek újszerű és egyszeri valóságába, amelynek méhéből eredtek. Minden államelméletnek csak úgy van értelme, amint az egy konkrét politikai valóság, egy történelmi társadalom és közélet intézményeivel, szellemével és egyszeri, soha nem volt és soha vissza nem térő problémáival összefügg és benne gyökerezik a kor probléma-tudatában. S hozzátehetjük, egy politikai elmélet tanulmánya közben tekintettel kell lennünk a társadalmi típusra, amelyet az illető gondolkozó képvisel; a környezetre, amelyből származik : a nevelésre, amelyben részesült és azokra az elhatározó élményekre, amelyeken egyénisége s világnézete kiformálódott. A gondolkozó konkrét körülményekre gondol és konkrét kérdésekre ad válaszokat, noha ezeket világfelfogásának rendelése szerint s az uralkodó és hagyományos terminológia bilincseiben, általános formulákkal fejezi ki. A politikai elmélet azonban nem merő általános eszmék rend-