Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - A politikai eszmék a történelemben

A POLITIKAI ESZMÉK A TÖRTÉNELEMBEN 29 marad. Ezért nem változnak bizonyos alapvető formák, összefüggések és kapcsolatok, amelyeknek változatlan rendjében nyilvánul meg éppen az emberi élet állandó alaptermészete. Itt van mindenekelőtt az emberek fölötti emberi hatalom ténye, amely az alapja minden társadalmi rendnek. A hatalomnak engedelmeskedünk s ahol erre megvan az állandó készség, ott azt mondjuk : van j egyelem s ez az, ami a rend fenntartását biztosítja. Azok, akik a hatalmat rendszeresen, intézményesen gyakorolják : a tisztviselők. Ezek egymásnak fölé és alá vannak rendelve s ennek- és alárendelésnek rendje a hierarchia. Másfelől a hatalom gyakorlásának módját bizonyos elvek, szabályok határozzák meg : ezek az alkotmányosság szabályai. S a hatalom fennállása, az engedelmesség szüksége, noha nélkülözhetetlen, nem magától értetődő. Ezért állandóan kísért a kérdés : miben áll a hatalom létalapja? Ezt pedig nem lehet máskép megmagyarázni, mint ügy, hogy rámutatunk a célokra, amelyeknek megvalósítása meghaladja egyéni erőnket és közös társas erőkifejtést, rendszeres, fegyelmezett együttműködést tesz szükségessé. S ez nem lehetséges másként, mint céltudatos irányítás nyomán, amelyet követnünk kell, amelynek engedelmesen alávetjük magunkat, amelynek tehát hatalma van felettünk. De a társadalmi célok, érdekek következetesen a mi céljaink és érdekeink : következésképpen a hatalom sohasem lehet korlátlan s csak addig van meg a létjogosultsága, ameddig törekvései valóban összhangban vannak a mi céljainkkal. A hatalom természetes, észszerű határainak kérdése tehát ugyancsak állandó és örök problémája minden politikai gondolkozásnak. Más szóval, amint a hatalom érvényesülése szükségkép korlátjává válik szabadságunknak — természetes szabadságunkban, amellyel céljainkat kitűzzük és követjük, ugyancsak van valaminő korlátja a hatalom érvényesülésének. Ily módon feltétlenül felmerül minden időben és minden társadalomban az a kérdés, hogy mily mértékben van helye a kényszer és mily mértékben a szabadság érvényesülésének a társadalmi együttműködés rendjében. S amennyiben az egyéni szabadság a társas életben nem csupán abban nyilvánul meg, hogy önként támogatjuk egymást, hanem szükségkép úgy is, hogy vetélkedünk egymással, fel kell tenni azt a további kérdést, hol vannak e vetélkedésnek határai s mily eszközökkel kell e határok között a közbékét s a békés együttműködés rendjét, a jogrendet megvédelmezni. S a hatalom megosztásának és gyakorlásának rendje, a hierarchia, mintegy függőleges tagozódása mellett, a társadalmi munka megosztása viszont egy vízszintes tagozódást teremt: az élethivatások rendjében. Ezzel a társadalom — általánosságban szólva — osztályokra tagozódik. Amennyiben pedig az osztályok között is — nem csupán az egyének között — van vetélkedés, amelynek következtében azok kisebb vagy nagyobb befolyást szereznek a közhatalom gyakorlására, kialakul a társadalmi hierarchia