Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - A magány szociológiája

22 HAMVAS BÉLA keres és nem is akar keresni. És ez nála nem tudatos szándék, hanem alkatából következik. Alkat, persze, sohasem egyenlő pszichológiai konstitucióval, hanem formális világhelyzettel. Ez az ember a társadalmon kívül él, de mint állandó ellenzék. Magány, de démonikus magány : sötét és rosszakaró, romboló és ellenséges indulattal még akkor is, ha ez a magány teljesen néma még akkor is, ha passzív. A démonikus magány a közösséget destruálja. Termékeny életet akar teremteni a közösségen kívül, csábítónak tünteti fel a társadalmi helyzet feladását. Minden esetben kárpótlás a démonikus magánynak az a formája is, amelyik az álmodozásban éli ki magát. Minden álmodozás a termékeny élet szurrogátuma s mikor elhatalmasodik, veszélyt jelent az emberre éppen úgy, mint a társadalomra nézve, melynek láthatatlan szálait észrevétlenül felbontja. Innen érthető meg az életkárpótlások és narkotizáló irodalmi termékek mélyen közösségromboló hatása. Szentimentális szerelmi regények (Gartenlaube-irodalom) éppen úgy, mint vágyálomregények, bűnügyi történetek titkolt elégtételeket szolgáltatnak és rejtett utakon idegenítik el az embert a közöstől. Egy irreális szférában kielégítik és a realitással szemben ellenséges indulatokat, de főképen elégedetlenséget ébresztenek. Ez az irreális helyzet agresszívvé válhatik, ha a démonikus magány a megszállottság egy neme lesz. Most már nemcsak az álmodónak «van igaza», hanem az egész társadalom «pusztuljon el», csak az álom maradjon meg és teljesüljön. Minden állapot démonikus, amely az irreálist a reális fölé helyezi, az abnormist a normális fölé, a képzelődést a valóság fölé. Az állapot terméketlensége és életképtelensége önmagában van s csak egy megoldása képzelhető : teljes feladása. 4Van egyfajta magány, amelyiknek jellemvonása, hogy az az ember, aki ilyen magányban él, a társadalmon kívül igazoltnak érzi magát. Nem egészen önkéntes, de nem egészen szükséghelyzet : mind a kettő és ennél több. önkéntes, mert a közösségbe visszatérhet, de elutasítja ezt ; szükséghelyzet, mert visszautasításának oka nem betegség, összeférhetetlenség, nem démonizmus, hanem egy fajtája a követelésnek, amit a közössel szemben támaszt s amit a közös nem ad meg ; mindkettőnél több, mert, amiről itt szó van az nem a magányos egyéni ügye, hanem éppen ellenkezőleg, a közösségé. Magas igényekkel lép fel s a közösségben levő alacsony szellemiséget, a rosszhiszeműek uralmát, a korlátoltságot, inferioris ízlést kifogásolja. Az eszmei követelés és a közös között mindig ellentét van, mert a közös nem eszméken nyugszik, hanem a benne élő emberek vitális igényein. Az eszme éppen a vitális igényekről való lemondást követeli. A magatartásnak ezt a fajtáját, amelyik a társadalmat a magas szellemiségre akarja építeni s ennek érdekében lemondást