Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - A magány szociológiája

A MAGÁNY SZOCIOLÓGIÁJA 19 csak akkor képes felfogni, hogy helyzetének mi az értelme és jelentősége. A pszichológiai magyarázat még a legegyszerűbb élettényeknél sem kielégítő, mert esetlegesnek veszi fel a világot, amelyben az ember él ; a súlypontot az emberbe, a lélekbe helyezi, holott a súlypont soha sincs az emberben. És a pszichológiai szemlélet sehol sem vall nagyobb kudarcot, mint éppen a magányérzés analizisében. A magányban az ember maga van, tisztán lélekké válik, az összefüggés megszakad, egyedül áll, mint a világon kívül levő lény, egész élete belül folyik le : pszichológiai életet él. De ez a pszichológiai élet egész irányával a világra vonatkozik. Az egész lélek kifelé fordul és ami a magányban a probléma, éppen a kifelé fordulás eredménytelensége. Az ember kívül van a közösségen, de egész figyelme arra irányul, hogy miért van kívül és egész akarata, hogy visszakerüljön a közösbe. A magányban érzi az ember teljesen, hogy a belül élt élet terméketlen : sorsa a világban van. Magányt lélektani úton sem feloldani, sem megérteni nem lehet. Az ember sorsa a világ, a környezet, elsősorban a közösség. Ezért szociológiai kérdés a magány. 2. Ahol magány van, mindig azonos helyzet támad : a közösséggel elvesztett kapcsolat és a magáramaradottság. Az utóbbi lehet megnyugtató, különösen ideiglenesen, mert van benne lehetőség arra, hogy az ember egy időre kivonja magát a közösségből, életerőit reorganizálja és visszatérjen. Az elveszett kapcsolat mindig és minden esetben negatívum és mindig fájdalmas. A zárkózottság, az önkéntes és részleges magány adhat erőt, ennél többet, adhat biztosságot, nyugalmat és előkelőséget : a részleges magány distanciában áll, de kapcsolatai megvannak. Az elvesztett kapcsolat következtében az ember kivétel nélkül mindig szenved. Ez a különbség a zárkózottság, elzártság és elzárkózás között. Innen érthető meg teljesen a börtönbüntetés, mint a társadalom védekezése, de a börtönbüntetésben rejlő pszichológiai büntetés is. A börtön az elzártság állapota, ahol a társadalom az emberrel megszakítja kapcsolatát, magányra ítéli őt. Minden rab magányos ember s ha a börtön társadalmáról, a fogház szociológiájáról beszélni lehetne, ez csak olyan értelemben történhetnék, hogy ez a magányos emberek társadalma, oly közösség, amely tisztán látszólagos, mert valóságos kapcsolatok, életszerű, termékeny emberi viszonyok a börtöntársadalomban nincsenek. Ez a fogságban a társadalmonkívüli állapot. A gonosztevő világhelyét a reászabott magány határozza meg s a gonosztevő életproblémája mindig a magányos emberé, a társadalmon kívül álló ember problémája. Vissza akar térni, megjavul, újra belép a társadalomba, magán hordva bűnét, meg kell elégednie azzal a hellyel, amit a közösség adni hajlandó. Vagy kívül marad és elvész. Vagy hasonló 2*