Társadalomtudomány, 1935 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1935 / 1. szám - A magány szociológiája

A MAGÁNY SZOCIOLÓGIÁJA. i. A «magány szociológiája)) kifejezése logikai ellentmondás, mert ahol közösség van, nem lehet szó magányról, ahol magány, nem lehet szó közösségről. De ezt az ellentmondást az ember ténylegesen éli. Byron mondja, hogy a természetben, a fák között, a réteken, tó mellett sohasem érez magányt, csak a városban, az emberek között. Ebben a gondolatban kifejezésre jut az, hogy minden élőlény közül csak az ember ismeri a magányt és csak a közösségben. A nagyvárosi ember ismeri is minden magyarázat nélkül ezt a tanácstalan és kiszolgáltatott állapotot, ezt az elveszettséget ; tudja, hogy ellentmondásban van, mert közösségérzése ellentmond a magánynak, a magányérzés a közösségnek. Az ember ellentmond önmagának. És ez az elveszettség állapotának ismertetőjele : kettő között, egyikben sem, mindkettő ellen és mindkettőn kívül. Szociális, aszociális és antiszociális; társadalmi helyzete az, hogy a társadalmon kívül van. Az ember magára marad ott, ahol a kapcsolatok végtelen lehetősége nyílik ; megszakad az érintkezés ott, ahol minden egyéb az érintkezésre épült fel. Ez a közösségből való kiesettség állapot: a magány. A magány nem egyedül pszichológiai élmény, mert hiszen pszichológiai élmény egyedül nincs. Valami fel kellett, hogy keltse és van következménye ; valahonnan fakadt és valamerre mutat. Élmények csak valóságos életösszefüggésekből érthetők meg és láthatók tisztán. Ezért a csakis pszichológiai magyarázat mindig hiányos és elégtelen. A magányosság esetében fokozott mértékben az, mert a magány nem szubjektív állapot, hanem objektív világhelyzet. Élmények feloldásával, ellentmondások belső kiküszöbölésével, vagyis lelki beavatkozással még senki sem oldotta fel magányát, sőt senki sem értette meg saját helyzetét. Csak ha az ember a számításba belevonja hozzátartozóival, barátaival, családjával, ismerőseivel, a közelebbi és távolabbi közösséggel szemben elfoglalt magatartását, akkor láthatja át helyzetét. Még ennél is többre van szükség : az embernek a világtényekkel szemben tanúsított álláspontját is látnia kell, azt a tényt, hogy közösségben él, szabályozott társadalmi rendben, életszükségletekkel, szellemi igényekkel, ízléssel, szociális, intellektuális, vallásos ösztönökkel, saját sorsával, spontán önrendelkezéssel, átöröklött tulajdonságokkal, adott tudáslehetőségekkel; ha konkrét életének tényezői együtt vannak,