Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

38 LIBERALIZMUS ÉS ETAT1ZMUS sítette, mondhatni megerősítette a nemzetet a jövendő ezredév számára. Ha az osztrák elnyomás és a függetlenségi harc elvesztése után nem a liberalizmus politikájának érvényesülése következik, akkor a magyar nemzet végpusztulása elé nem állíttatott volna akadály, a költő énekelte nagy sír valóban megnyílt volna számunkra, melyet a liberalizmus nyomán haladottabb népek vettek volna körül anélkül, hogy szemükben gyászkönny ült volna. A liberális politika megmentette a magyar nemzetet, de amikor a megmentett erő megtartásáról van szó és mint az egész világon, a liberalizmus előidézte haladás gyümölcseit kívánjuk megtartani, akkor nálunk is számolni kell ezen értékek különös megtartási módozataival, ha máskép nem, úgy az államhatalom növelésével, az egyéni szabadság korlátozásával, az állami beavatkozás folytonos kiterjesztésével. Befejezésül legyen szabad ama felfogásomnak kifejezést adni, hogy a liberalizmus és étatizmus között való választás problémájának megoldása az egyén és tömeg közötti viszony örök tragédiájából folyik, melynek számos felvonása volt és lesz még, mindegyik egy-egy korszakos próbálkozást jelentvén. Az etatizmusnak magának számos alakját és kialakulási módját dolgozták ki eddig, hogy úgy mondjam a liberalizmus bastardizálása formájában. Megérdemelné a mélyebben való foglalkozást különösen Wiese professzor neoliberalizmusa, Pesch professzor S. J. szolidat'izmusa. A magam részéről, mély meggyőződéssel, a megoldást legszívesebben a Rerum Novarum enciklika keresztényszocialista programmjában keresem. Álláspontom indokolására csak egészen röviden azt hozom fel, hogy az eddig javasolt elméleti megoldásokban, de az olasz fascizmus és német nemzeti szocializmus példáiban is egyformán fellelhető a közérdek előtérbe tolásának követelménye az egyéni érdekkel szemben. De sem a neoliberalizmus, sem a szolidarizmus nem adnak pontos mértéket arra nézve, hogy amit az egyestől elvesznek, azt mikép és mily formában adja az állam vissza. A fascizmus és nemzeti szocializmus jövője is éppen a kiegyenlítés normájának a megtalálásától és helyes alkalmazásától függ. A keresztény szocializmus a közérdek érvényesülésének elismerése mellett valláserkölcsi alapon, minden, keresztény mindennapi imádságából, a «Miatyánk»-ból veszi az egyén és köz közötti kiegyenlítés normáját, úgy magyarázván az ima ama tételét hogy ((mindennapi kenyerünket add' meg nékünk ma», hogy mindenki számára a neki járó kenyér legyen megadva, nem egyforma finom, s nem egyforma darabban, hanem kinek-kinek érdeme szerint valóan ; de elégedjék is meg az ember a neki jutóval, ne igyekezzék élete célját a vagyonszerzésben találni csupán. A keresztény szocializmus a szabadkereseti társadalmi szerkezettel megfér, és a leghumánusabban képes letörni a liberalizmus kinövéseit. XIII. Leó pápa különösen arra figyelmeztetett, hogy a vagyonosok önmegtagadás és jótékonyság által mozdítsák elő a társadalmi békét, az alsóbb néposztályba tartozókról való gondoskodás pedig