Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

3<J LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS zon az egyének helyett, s gondoskodjék a széthúzó erők kemény egy befogásáról. Alig kétséges, hogy tiszta etikai szemszögből nézve, melyik elv közelíti meg inkább az ideát. A szellem-parancs a szabadság, az, hogy az egyén korlátok nélkül kifejthesse a benne szunyadó szellemi formákat és önmaga legyen felelős önmagáért a szellem normái előtt. De ha az élet azt tanítja, hogy az emberiségnek csak egy kis töredéke képes és hajlandó vállalni ezt a szabadságot és felelősséget, a nagy tömegek következetesen szellemellenes magatartást tanúsítanak? Be kell látnunk, hogyha továbbra is megmaradunk a tiszta liberális elvek mellett, akkor ezek a selejtes elemek elborítják a társadalmat, szétbomlasztják, és a kultúra, a történeti cél munkálásának minden lehetőségét megsemmisítik. Az etatizmus ennek a destrukciónak igyekszik útjába állani. Erkölcsi létjogosultságát ez és csakis ez alapozhatja meg : a szellem, a kultúra, egyszóval annak az értékrendszernek a szolgálata, amely voltaképen a liberalizmussal van összenőve. Ez pedig csakis akkor következhetik be, ha az állam vezetése azok kezében van, akikben a szellem és értékrendszere elevenen él és érzik a felelősséget parancsai előtt, azaz olyanok kezében, akiknek a liberalizmus való, illetőleg azt is elbírnák. Itt azonban két veszedelem fenyeget. Az egyik az, hogy a liberális államban — s a kérdés mai vonatkozásaiban ez a fontos — a szavazatok számaránya mindenesetre a szellemellenes tömegeknek kedvez, a tényleges hatalmat könnyen magukhoz kaparinthatják, annyival is inkább, mert a szellem emberei általában kevésbbé alkalmasak erőszakosságok véghezvitelére vagy megakadályozására, a tettleges védekezésre, s így az ekként létrejött etatizmus elveszti erkölcsi létalapját, nem a szellem szolgálatában áll, hanem merőben hédonisztikus szempontok által vezéreltetik, s a szellem munkálására még kevesebb teret enged, mint a bármily fogyatékosan funkcionáló liberalizmus. A másik veszedelem az, hogy a szellem emberei hajlamosak tiszta velekhez való ragaszkodásra, tehát még ha az ő kezükbe jutna is a hatalom, könnyen elveszíthetnék, mert a szellem természetéből következetesen a liberalizmus folyván, liberálisan kezelnék a hatalmat, mely magatartás azután szükségszerűen uralmuk öngyilkosságához vezetne. Ebből a dilemmából gyakorlati kivezetőutat aligha lehet találni, s azt keresni nem is a filozófia dolga. Elméletileg azonban könnyen megoldható. A kérdés, megértése és megoldása, mint minden történetfilozófiai probléma, antropológiai alapokra vezet vissza. A szellem előtti felelősség vállalása vagy elutasítása két, egyenesen metafizikai típusra osztja az emberiséget. Az egyikben megvan a képesség és a vágy a szellemi értékek szolgálatára, a másikból ez hiányzik. Az emberi nem két fajáról van itt szó, olyan éles különbözőségről, amelynek jelentőségét alig látjuk még kellő mértékben. Nem foglalkozhatunk itt bővebben ezzel a ténnyel, csupán utalunk rá és felhívjuk a figyelmet, hogy sem szociológiai, sem történeti