Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

28 LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS ajándékozott szabadságnak volna a következménye. Bizonyos idő múlva aztán az erősek túlsókat kezdenek lefoglalni a maguk részére. Időközben a fellendülés természetes elernyedése is bekövetkezik. így a tömegeknél beáll az ellenkező irányú hangulat, vagyis az a meggyőződés, hogy a szabadság feláldozása árán kell biztosítani azt az egyenlőséget, amely a tömegek számára többet, az erősek számára kevesebbet jelent. Ily módon vélik egyenletesebben elosztani azt, ami a társadalom rendelkezésére áll és ami — tekintettel arra, hogy a fejlődést hanyatlás váltotta fel — mindig kevesebb lesz. Idővel beáll az egyensúly, ez ismét az expanzív erőket emeli felszínre és így újból megindul az ellenkező irányú fejlődés. Áttérve már most a kérdésnek tisztán gazdasági vonatkozásaira, Magyarország szempontjából a legfontosabb az, hogy a mezőgazdaságnak a liberális gazdasági rendszer, illetőleg annak jelenlegi formája, a kapitalizmus, nem felel meg. Ez a rendszer az ipar és kereskedelem testére van szabva. A mezőgazdaságot is belekényszerítette a fejlődés, de ez most már nem bírta ki tovább a Prokrusztesz-ágyban: vagy elvérzik, vagy megfullad. A gazdasági egyensúly megingásának és így a mai válságnak is ez az alapoka. 2. Vájjon megfelelő orvosszer-e az etatizmus növelése? Attól függ, hogy mit értünk utóbbi alatt. A liberalizmus káros következményeinek egyetlen ellenszere, hogy az atomokat visszahelyezzük a maguk rendszerébe, mégpedig abba, amelynek etikai elvek is a tengelyét alkotják. Tehát olyan szervezeteknek kell a tömegmegnyilvánulások helyett átvenniök a társadalom irányítását, amelyek kellő magaslatról ítélvén, az érdekeket összhangba tudják hozni. Jelenleg a társadalmon belül a legmagasabb etikai tényező a nemzet és a legfelsőbb hatalom, annak szervezete, az állam. Az érdekek kiegyenlítése az egész nemzetre kitérjedőleg tehát csak oly módon történhet, hogy a liberalizmus által elkülönített állami és társadalmi funkciók újból egyesíttetnek. Vagy a gazdasági és társadalmi élet szervezetei vonulnak be az államba (korporációs rendszer), vagy az állam szállja meg azokat (nemzeti szocializmus). Az eredmény nagyjából ugyanaz. Amennyiben ezt etatizmusnak nevezzük, akkor ez a kivezető út. Természetes, hogy valóságos és tartós javuláshoz csak akkor vezethet, ha valóban fejlődést és nem visszaesést jelent; vagyis képes a saját rendszerébe beilleszteni mindazt, ami a liberalizmusból, illetőleg a liberalizmusig elért eredményekből egészségesnek és ma is hasznavehetőnek bizonyult. A gazdasági életben sem fog tehát a kezdeményezés, a szabad verseny, az egyéni felelősség, a tőke és profit stb. szerepe teljesen megszűnni, de a társadalom meg fogja találni azokat a szerveket és eljárásokat, amelyekkel a kinövéseknek elejét veheti. Utóbbiak közt nagy feladat vár a szövetkezetekre, amelyekre vonatkozólag ma elmondhatjuk, hogy úttörők voltak a liberalizmus túlzásaival szemben való ellenállásban, hiszen már egy évszázaddal ezelőtt megtalálták azt a szervezési módot, amely a kapitalizmus egészséges elemeit a szolidáris