Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

26 LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS nacionalizmus, fajvédelem, univerzalizmus mindaddig nem ellentétei, hanem esetlegesen következetesebb alkalmazásai a szabadságnak, amíg materialisztikus vagy imperialisztikus irányban nem veszik tagadásba a végső személyértéket. Mindaddig, amíg elismerjük, hogy a faj, nemzet vagy közösség értéke elválaszthatatlan a fajpéldányok, nemzet- vagy közösségtagok legmagasabb személyért ékeinek szabad érvényesülésétől, nem juthatunk ellentétbe a liberalizmus helyes alapeszméjével. Ezt a felsorolt irányokból csak transzcendens, főkép imperialisztikus társadalomcélok vagy pedig az immanens társadalomcél lefokozása — pl. a merő gazdasági szükségletkielégítés színvonalára — fenyegetik. Aktuálisan célravezetőnek úgy a liberalizmus következetlenségeinek kiküszöbölése, mint helyes értékeszméjének az új társadalomba való átmentése érdekében azt a pluralizmust vélem, amely egyrészt mindenféle társadalmi szabadság relatív értékét a végső személyértéknek felfogott etikai szabadság szempontjából értékeli át és így a liberális és antiliberális módszerek ellentétét relativizálja, másrészt a társadalmi struktúra federalisztikus koncepciójából kiindulva hatásos és termékeny biztosítékokat keres a feláldozott szabadságok helyett a fel nem áldozható szabadság, a végső személyért ékek megvalósítására. Ha az álszabadságokat odadobjuk az igazi szabadságért, akkor ez utóbbit minden eszközzel biztosítani kell, nehogy amit nyertünk a réven, azt elveszítsük a vámon. Mindazokon a pontokon, ahol nagyobb hatalmat kell adnunk, nagyobb felelősséget is kell érvényesítenünk. Amennyire kénytelenek vagyunk elfojtani a földalatti propagandát, ugyanannyira kell előmozdítanunk az objektív gondolat korlátlan szabadságát. Minél inkább el kell távolodnunk a közvetett demokráciától, annál finomabb módszerekkel kell törekednünk a közvetlen demokráciára, az érdekeltek véleményének, szükségleteinek és kívánságainak a kipuhatolására és a közvélemény szabad fejlődésének emelésére. Rigorózusan kell érvényesítenünk a kölcsönösség elvét a vezetőknek úgy kiválasztásában, a különböző társadalmi közösségek viszonyának és az irántuk való loyalitásunknak kifejlesztésében, valamennyinek értékét egyedül azon mérve, hogy mennyit valósít meg tényleg a kölcsönös szabadságból. Csak ha ily módszerekkel érvényesítjük azt az elvet, hogy az emberek számába minden más törvény értelmetlen, mint amelynek aktív helyeslésére spontán erőket áldozhatnak s ebben az elvben ismerjük fel a haladás titkát, csak akkor remélhetjük, hogy új zsarnokság helyett új szabadságra ébredünk s a liberalizmus kora nem elvesztett paradicsomként fog majd emlékeinkben feltűnni. A pluralizmus tudatosan kombinálja a felsorolt nagy társadalmi áramlatokat s ha rányomhatja bélyegét a fejlődésre, egykor csodálkozni fognak, hogy közöttük harc dúlhatott. Ez azt a reményt ébreszti bennünk, hogy míg a felsorolt irányoknak többsége történetietlen annyiban, amennyiben, mint a liberalizmusról kimutattuk, a történeti pillanat igazságát hajlandó összetéveszteni az örök igazsággal, a pluralizmus