Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS 25 kényszer ellenszere? S ha e ponton legvilágosabban látható, hogy miként tévesztette össze a liberalizmus a szabadságot annak ellenkezőjével, t. i. az egyedül jog által biztosítható társadalmi kölcsönösség szabadságát a jogtalan állapot egyetemes kényszerével, nem világos-e akkor, hogy minél több beavatkozás az ellenszere a liberálizmus hiányainak? Nem világos-e, hogy a liberalizmus attól fél, ami végső eszményét, a szabadságot, a társadalomban egyedül képes megvalósítani? Másrészt azonban az individuális szabadság eszménye, a magántőketulajdon uralma és az állami szuverénitás az egyik oldalon, a másikon pedig a társadalmi szolidaritás, az irányított gazdálkodás és a nemzetközi béke megszervezése történetileg és logikailag annyira összefüggenek, hogy nem egészen indokolatlan az a feltevés, hogy amint együtt tűntek fel, úgy együtt tűnnek is le majd a történet színpadáról. Nem egészen alaptalan az az aggodalom, hogy a területi, pénzügyi és hadügyi felségjoga által célkitűzéseiben korlátozott állam egész struktúrájában annyira függvénye a liberális rendszernek, hogy lényegében kellene megváltoznia, mielőtt a liberalizmus hibáit kiküszöbölhetné. Ez nem jelenti azt, mintha állami beavatkozás nem tehetne és tenne sokat a liberalizmus kinövéseinek lenyesésére bizon37os korlátok között. Jelenti azonban azt, hogy gyökeres orvoslása a liberalizmus legfontosabb hiányainak aligha várható attól a jogi szervezettől, amely maga is csúcsteljesítménye a liberális rendszernek. III. Ha a liberálizmus ősbüne a következetlensége, akkor hibáinak kiküszöbölése is csak a következetességtől remélhető. Azok, akik a liberális gondolatot következetesen végiggondolni és elmélyíteni törekedtek, mint pl. Hobhouse, arra az eredményre jutottak a liberalizmus eszmekincsének az emberi jogok deklarációjától Benthamon, Cobdenen keresztül Gladstone-ig és Stuart Mill-ig való áttekintése után, hogy liberalizmus és szocializmus vagy liberalizmus és nacionalizmus között helyesen felfogva végső ellentét tulajdonképpen nincs. A liberális rendszer romjai alatt annak az alapgondolatnak elolthatatlan szikrája parázslik, hogy a fejlődés eleven lelki energiák felszabadításának a kérdése és hogy a haladás leggazdagabb termését csak oly társadalom érlelheti be, amelyben a férfiak és nők átlaga nemcsupán passzív kedvezményezettekből, hanem aktív közreműködőkből áll. Ez az, amit Hobhouse a liberalizmus szívének nevez és hisszük, hogy ez a szív akkor sem fog megszűnni dobogni, amikor az emberiség már kiábrándult az antiliberális csodaszerekből. Nem új alapelvre, hanem új módszerekre van tehát szükség. Szöges ellentétben a liberálizmus helyesen értelmezett alapelvével, az etikai értelemben vett szabadsággal, sokkal inkább a szertelen gazdasági és politikai szabadság, tehát a szabadság leszűkítése áll, mint ezeknek a végső, etikai értelemben vett szabadság érdekében álló megszorítása. Szocializmus,